Észveszejtően jó fogadtatásra talált a Gyilkos randi című thriller, ezért a rendező, Christopher Landon szétrobbanó fejű emojit rakott ki oldalára az X-en, mindjárt a bejegyzés fölé, amelyen a film 100 százalékon áll a RottenTomatoes kritikai portálon.

Március 25-én, csütörtökön 17 órakor a Skanzen Galériában kerül sor Tamás Mária festőművész „…szél söpri a port…” című összegző, visszatekintő tárlatának megnyitójára.
Az érzékeny festő ezer szállal kapcsolódik Szentendréhez, hiszen többek közt alapítótagja az IKON Csoport Szentendrei Szépművészeti Egyesületnek is. Mesterei: Aknay János, Fodor József, Szabó Tamás Holler László, Lengyel János, Szalay Pál. Leginkább, mint akvarellistát ismeri a nagyközönség, de szívesen használja a pasztellt is. Alkotásait egyéni kifejezésmód jellemzi, mely túlhalad a naturalizmuson, líraian absztrakt művei – melyeken egyaránt tetten érhető a valós és kitalált világ - gondolkodásra késztetik a szemlélőt.