II. CinePécs – Török filmhét

Időpont: 
2010. május 13. 0:00 - csütörtök - 2010. május 19. 0:00 - szerda

Május 13. és 19. között, az Utazás a Török Félhold körül elnevezésű EKF program idején rendezik meg a török filmszakma legfrissebb alkotásait felvonultató filmhetet.

A II.CinePécs – Török filmhét filmvetítései alkalmával találkozhatunk török filmes alkotókkal, megismerhetjük azt a gondolkodást, mely Európa és Ázsia határán, a kultúrák keveredésének és ütközésének pontjában uralkodik és elleshetünk valamit abból az évezredes bölcsességből, mely a török alkotásokból sugárzik.

A filmhétre eljut a Yağmur Taylan-Durul Taylan alkotópáros által jegyzett „Vavien”, amely a 2010-es Isztambuli Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb török filmnek, legjobb forgatókönyvnek járó díjat, valamint a külföldi kritikusok díját, a Fipresci-díjat is.

A filmkínálat másik érdekes darabja Asli Özge alkotása, az „Emberek a hídon” című film, amely a 2010-es Ankarai Filmfesztiválon nyerte el a legjobb filmnek járó díjat.

A díjazott filmek mellett azonban fontos kiemelni, hogy mindegyik alkotás tartalmaz valamit az egyedi török atmoszférából. Filmes utazásunk során bebarangolhatjuk Anatólia csodás hegyvidékét és meghallgathatjuk az itt élő népek csodás dallamait, átélhetünk egy szemkápráztató középkori történetet, végigsétálhatunk az Európát Ázsiával összekötő Boszporusz hídján, ősi szokásokkal ismerkedhetünk meg és megismerhetjük a török emberek ezerszínű kultúráját, legyen az újító szándékú, vagy a hagyományokat tisztelő.

A Filmhét programjában idén dokumentumfilmeket is megtekinthetünk, amelyek a vidéket jellemző tradíció és a nyüzsgő nagyvárosokban zajló élet kettősségét mutatják be úgy, hogy igyekeznek párhuzamokat vonni a kétféle életforma közt.

A Török Filmhét alkalmából számos török filmes - rendezők, producerek, színészek - valamint a török filmalap és a török diplomácia képviselői látogatnak el hozzánk.

A közönség többek között olyan nagyszerű alkotókkal találkozhat, mint Orhan Tekeoglu, az Ifakat című film rendezője, Reha Erdem, az Egyetlen napsugaram című film rendezője, vagy a Berlinare – jelölt film, az Emberek a hídon rendezője, Asli Özge, vagy a Vavien című film alkotói.

Hozzászólások (1)

  • anon
    zsuzsi

    Az Utazás a török félhold körül című összművészeti fesztivál keretében május 22-én, szombaton 20 órától "Bülbül-szavú rózsák két mennyei bokra" címmel Sebestyén Márta és barátai adnak koncertet Pécsett, a Széchenyi téri Belvárosi templomban.

    A koncerten közreműködik Derya Turkan, Sophia Lamprompoulou, Szokolay "Dongó" Balázs és Boya Mátyás. A zenei világ, amelyet Sebestyén Márta és barátai felidéznek, a Kárpát-medence, a Balkán és természetesen Törökország vidékeire kalauzol el bennünket.

    Jegyek elővételben a Művészetek és Irodalom Házában kaphatók.

    máj. 19, 2010