Gross Arnold kiállítása Pécsett

Időpont: 
2010. július 14. 0:00 - szerda - 2010. szeptember 14. 0:00 - kedd

Három hónapig látható Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában Gross Arnold grafikus kiállítása a Jókai téren lévő Café Zacc KultúrTerasz Galériában. A 81 éves művész mesevilágának 160 darabja mellett tanárai és néhány jelentős pályatársának grafikái is helyet kapnak.

A népszerű, külföldön is ismert és elismert, idén 81 éves grafikus művész 160 eredeti alkotását mutatják be Pécsett a Café Zacc KultúrTerasz Galériában. Ilyen nagyszámú Gross művet egy időben, egy helyszínen még nem állítottak ki. Az összhatás lenyűgöző. Az "Angyalok összeesküvése" című kiállítás magánszervezésben jött létre, anyaga is több magángyűjteményből került ki. A kiállítás egyik érdekessége, hogy a mester több művét több színverzióban mutatják be. Másik érdekessége, hogy a magyar grafika "aranykorának" más jelentős alakjait, azaz Gross Arnold tanárait és több jelentős pályatársát is bemutatják általában néhány alkotásukon keresztül. Így szerepel a kiállításon Würtz Ádám, Szabó Vladimir, Kass János, Reich Károly, Szász Endre, Kondor Béla, Rékassy Csaba, Hincz Gyula, Láng Rudolf és mások művei is.

Gross Arnold munkásságáért 1955-ben és 1967-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, a Krakkói Grafikai Nemzetközi Biennálé első díját kétszer (1966-ban és 1968-ban) nyerte el, 1987-ben érdemes művész lett, 1995-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 2008-ban a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993-tól a Széchenyi Irodalmi és MűvészetiAkadémia tagja.

Több egyéni kiállítása volt Magyarországon, de neve a külföldi közönség körében is ismerősen cseng. Többször állított ki Rómában, Tokióban, Amszterdamban, Londonban, Los Angelesben, Hamburgban és Bécsben. Önálló kiállításai közül nagyobb anyaggal szerepelt még például Triesztben, Helsinkiben, Brüsszelben, Bergenben, Kölnben és Athénben is.

Ahogyan az Új Írás 1965-ben fogalmazott róla: „Gross Arnold művészete csupa játék és csupa mese-apróság ... Egy sejtelemmel, mesével és természeti és emberi lét gyönyörű apróságaival zsúfolt külön világ, a miénk és a képzeletünké, gyermekkorunké és álmainké.”

Aki ide betér egy olyan világba érkezik, ahol harmonikus önfeledtségben egyszerre zajlik álom és valóság, ahol egymást kerülgetik létező és kitalált lények, ahol elhisszük újra mindazt, amit gyermekként hittünk a világ boldog rendjéről…

Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában, annak is egyik leghangulatosabb belvárosi szegletében, a Jókai téren szeptember 25-éig láthatók az összeesküvést szövő angyalok, Gross Arnold mesés rézkarcai. Aki szereti a részleteket, aki mester meséinek minden részletére kíváncsi az ne hagyja otthon a nagyítóját.
 

Hozzászólások (1)

  • anon
    kompas (nem ellenőrzött)

    Nagyon kedvelem a Mester műveit. Ez az elkötelezettség csak erősödött bennem a pécsi kiállítás megtekintésével. Láttam már több egyéni és csoportos kiállítást a Művész úrtól, de ilyen nagyszámú művet együtt még soha. Jól tematizált színvonalas kiállítás naggggyon lelkes szervezőkkel. Tecccettt!

    júl. 16, 2010