Idén is jelentős sikereket értek el a magyar animáció alkotói az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, a világ legrangosabb animációs eseményén. Klingl Béla Alkotás című rövidfilmje elnyerte a Vimeo Staff Pick-díjat, míg Turai Balázs fejlesztés alatt álló animációs projektje, a Killin' It a MIFA Pitch rövidfilmes kategóriájának Ciclic-díját nyerte el, amely 35 ezer eurós támogatással és féléves vendôme-i alkotói rezidenciaprogrammal jár.
Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvéről és a paloznaki Meseterápia Központról beszélget a szerzővel Sándor Klára egyetemi docens. Mesélés, beszélgetés, vetítés ..
Meseterápia? Gyógyító mese? Boldizsár Ildikó úgy látja, hogy „az emberiség első meseterapeutája minden bizonnyal Sahrazád (leánykori nevén Seherezádé) lehetett, aki addig mesélt egy megcsalt és bosszúra éhes férjnek, míg annak lelkében le nem csillapodott a düh, a féltékenység, a zűrzavar és a bosszúvágy.” Így folytatja: „Mesét mondani és mesét hallgatni az életben maradásért, ez a meseterápia egyik legfontosabb célja ma is.”
A beszélgetés során részleteket vetítenek Hajdú Szabolcs Bibliothèque Pascal című filmjéből, melyben különös könnyedséggel úszik egymásba a brutális realitás és mese álomszerű világa.






















