Beleremeg a Műcsarnok a Paint Up!-ba

Helyszín: 
Jegyár: 
Ingyenes
Időpont: 
2012. október 6. 19:00 - 22:30 - szombat

2012. október 6-án szombaton 19 órától, a Hősök terén a Műcsarnoknál a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kiemelt eseményeként rendezik meg a Paint Up! döntőjét. Az épületvetítés műfaját népszerűsítő, egyedülálló rendezvényen a Műcsarnok 1000 m2-es homlokzatát életre keltő animációkat láthatnak az érdeklődők.

A Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő versenyt idén harmadik alkalommal hirdette meg a Visualpower Kft. A világon egyedülálló pályázatot animáció- és mozgókép készítőknek írták ki. A nyílt versenybe az architekturális vetítés, más néven building mapping műfajában készült, 3 perces, zenei aláfestéssel ellátott filmmel lehetett nevezni. Az „épületmozgató” animációkat ez alkalommal a Műcsarnok homlokzatára kellett megálmodniuk az alkotóknak.


2011 győztese - Egy éjszaka

Az október 6-i döntőn az előzsűrizés során kiválasztott 12 legjobb pályaművet, továbbá a műfaj nemzetközi hírű képviselője Bordos László Zsolt és alkotótársai által kifejezetten erre az alkalomra készített 3D videomapping filmet és az ehhez kapcsolódó interaktív vetítést tekinthetik meg az érdeklődők.

Részletes program
18.30 - Bemelegítés, ráhangolódás
19.00 - Megnyitó (köszöntő, programismertető, általános információk)
19.15 - Az előzsűrizés során kiválasztott 12 mű nyilvános vetítése, az alkotók bemutatása
20.15 - Az est fénypontja! (versenyen kívüli alkotás)
A Bordos László Zsolt és alkotótársai által kifejezetten erre az alkalomra készített világszínvonalú, emberi interakcióval kiegészített, 3D animáció vetítése
20.30 - A zsűri visszavonul; az értékelés ideje alatt:
•a Kitchen Budapest bemutatkozása, interaktív vetítés 1000 nm-en
•a döntős pályaművek legjobb részleteinek újbóli vetítése
•a Bordos László Zsolt és alkotótársai által készített 3D animáció újbóli vetítése
21.15 - Eredményhirdetés, díjátadás
•a zsűri rövid értékelése
•a Bordos.ArtWorks által felajánlott különdíj átadása
•a közönségdíjak átadása
•az 1-3. helyezettek díjazása
•fotózás, elköszönés
21.40 - Esemény ráadás (a később érkezőknek)
•a döntős alkotások helyezés szerinti vetítése
•a Bordos László Zsolt és alkotótársai által készített 3D animáció újbóli vetítése
22.30 - Rendezvényzárás

Idén külföldről is pályáztak
A külföldön is kuriózumnak számító, a building mapping vetítést népszerűsítő Paint Up! verseny lehengerlő látványával először 2010-ben találkozhattak a hazai nézők. Az azóta rendkívül népszerűvé vált, évente egy alkalommal megrendezett eseményre idén több külföldi pályamunka is érkezett, melyek közül egy török, egy olasz és egy brazil-dubai alkotás is bekerült az október 6-i döntőbe.

Az idei pályaművek

  • 4015 frame - Tiba Péter (Tibaur) – Budapest
  • Piros - D / Molnár Bernadett (ettlike), Reikort Gábor (Affal), Kiss Gábor (Toby), Nagy Norbert (norbi), Móri Éva, Gindele István (Gigi), Németh Viktor (Giant), Kiss Rumbach Henrietta – Budapest
  • History - Kántor Tamás (Anonim Flow) – Budapest
  • StereoTherapy - Vinícius Luz – Sao Paulo, Brazília; Edgar Salmen – Dubai, Egyesült Arab Emírségek
  • Universal planning - Varga Zoltán – Nyíregyháza, Szabó Csaba – Budapest
  • A teremőr álma - Bessenyei Katalin – Budapest
  • Este kimentél, reggel bejöttél, suttyomba’ - Németh Zsuzsa, Lengyel István – Budapest
  • Lateral inhibition - OUCHHH / Dilan Regal, Harun Kerem Kose, Emre Onol, Ferdi Alici, Yusuf Emre, Kucur, Caglar Ozen, Bahadir Dagdelen, Selçuk Can Güven – Isztambul, Törökország
  • New world coming - Pozsgay Benedek – Budapest
  • Tech-tonic - Selmeczy Miklós (MIKS) – Budapest
  • Az elme forradalma - Juhász Péter – Budapest
  • Random Access - Donato Maniello – Canosa di Puglia, Olaszország

Online is követhető
Jó hír azoknak, akik nem tudnak személyesen elmenni az eseményre, hogy a döntőt élőben közvetítik a http://paintup.visualpower.hu/ oldalon és a ustream.tv/visualpower csatornán.

További információk: http://paintup.visualpower.hu/

Öltözzetek melegen!