Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

A Generali Gyerek Sziget június 15-16-án is a Flórián téren - azaz a Vörösvári út-Pacsirtamező út- Szőlő utca- Kiscelli út által határolt parkban- kerül megrendezésre.A helyszín kicsit nagyobb lesz, mint az előző hétvégén.
Szombaton Gryllus Vilmos nyitja a Generali Nagyszínpad programjait, ahol ezen ahétvégén Bognár Szilvi, a Batyu Színház, Kamilla és Fogas bohócok, a Makám zenekar, valamint a Majorka Színház szórakoztatja a majd a közönséget.. Ezen a hétvégén lesz Generali KRESZ park, Te meséd kuckó, Juventus Állatsimogató és eljönnek az Írócimborák és Illusztrátor pajtások is. A Te Meséd kuckóban kétféle játékos foglalkozáson vehetnek részt az óvodáskorú és kisiskolás gyerekek. Lesznek kiscsoportos mesés foglalkozások, melyek körülbelül 25 perc hosszúságúak. A mese segít a gyermeknek feloldani a belső szorongásait, feszültségeit és bizonytalanságait. A mese segítségével a gyermek ösztönösen meg tudja fogalmazni vágyait, félelmeit, aktuális lelki állapotát, és a saját mese megalkotása a kreatív önkifejezésen túl a lelkileg meghatározóélmények feldolgozásának is fontos módja. Ennek ad teret ez az új helyszín, ahol emellett egész nap mozgásos és drámajátékok várják az óvodásokat. Emellett folytatódik a Telekom évek óta nagy sikerrel zajló jótékonysági Játékgyűjtő akciója, aminek keretén belül a Generali Gyerek Sziget első 2 hétvégéjén összegyűlt adományokat - Bús Balázs III. kerületi polgármester javaslatára - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapja majd meg és továbbítja a rászoruló gyerekeknek és családoknak. Ezen a hétvégén is lesz kézműveskedés, Postamúzem, sportprogramok, Xbox élménypont és Csodák Palotája is.
Sajtóközlemény






















