30 év 30 program

Időpont: 
2009. szeptember 1. 0:00 - kedd - 2009. október 15. 0:00 - csütörtök

A Budapesti Művelődési Központ (BMK) 2009. szeptemberében ünnepli fennállásának 30. évfordulóját: a jubileum alkalmából másfél hónapig "nonstop" pörögnek a programok az intézményben.

A 2009. szeptember-október hónapokban megrendezésre kerülő „30 év 30 program” lényegében nem más, mint egy rendhagyó évadnyitó programsorozat, mely a BMK három évtizedes tevékenységéből nyújt ízelítőt. A programfelhozatalban éppúgy helyet kapnak amatőr művészeti kiállítások, mint a nyolcvanas évek egyik nagysikerű kezdeményezésére emlékezve Kokas Klára művészetterápiás módszerén alapuló bemutató foglalkozás vagy a szabadegyetemi nyitónapok.

A Budapesti Művelődési Központ tevékenységének négy tartópilléréből –közművelődési és módszertani szolgáltatások, felnőttképzés, kulturális információgyűjtés és szolgáltatás és a művészeti tevékenységek – a rendezvénysorozat most a lakosság részére kínált programokra és szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt.

A Budapesti Művelődési Központ 1979. óta számos nagyrendezvénnyel (Budapest Táncbajnoskág, Nemzetközi legényes verseny, Vizuális művészeti hónap és mások), sikeres újító képzési programmal vagy kezdeményezéssel (többek között a Pályakezdők Speciális Szakiskolája, a „Kattints rá, Nagyi!®” tanfolyamhálózat, vagy a PALLÓ felnőttképzési tájékoztató szolgálat), szakmai tanácskozással és kiadvánnyal (például a Guzsalyas könyvtár sorozat népművészeti tárgyú könyvei, a Módszertári kötetek szakmai kiadványsorozata, a Tipp, a Mini Tipp, a Zöld könyv, a Kaleidoskop.hu)- járult hozzá Budapest közművelődési életéhez.
Bár az intézmény jelenleg egy indulása óta felújítás nélküli és várhatóan lebontásra kerülő épületben működik, jövőjét a három évtized szakmai teljesítményén kívül több nagy uniós és hazai támogatású projekt megvalósítása, partnereik, látogatóik elégedettsége látszik biztosítani.

Részletes program:

  • Szeptember. 1-15.: A 70 éves Reflex fotóklub jubileumi fotókiállítása (A klub 30. éve működik a Budapesti Művelődési Központban. Megnyitó: a magyar fotográfia napján, augusztus 28. 18.00 órakor.)
  • Szeptember 1-30.: 135 éves Budapest, az egyesített város – olvasóterem és kiállítás (Olvasóterem és kiállítás a 30 éves FSZEK Kelenföldi Könyvtár helytörténeti állományából.)
  • Szeptember 15-30.: 30 év hangulatokban és képekben (Kiállítás a BMK és a közművelődési szakma elmúlt három évtizedéből.)
  • Szeptember 18.: A világ és benne én! (Környezettudatos témájú játék a képzőművészettel középiskolásoknak: A művelődési központ teraszán rendezett szabadtéri rajzolás során arra kérjük a programban résztvevő fiatalokat, hogy az egykori Ifipark székeire fessék rá azt, ahogy a saját helyüket, helyzetüket látják változó világunkban.)
  • Szeptember 18.: Lélekcirógató Kokas-kurzus – a Forrás Játszóház bemutató foglalkozása (A „Lélekcirógató” kurzus dr. Kokas Klára komplex művészeti nevelési módszerét takarja, melynek története a BMK-ban kezdődött a ’80-as években. A foglalkozás során a gyerekek zenét hallgatnak, táncolnak, mesélnek, festenek.)
  • Szeptember 19-20.: Városismereti séták a Kulturális Örökség Napjai keretében (Amire büszkék vagyunk…amire büszkék lehetünk – múlt és jelen értékei, valamint a múltat és jelent összekötő szakrális terek Budapesten. A naponta 2-2 alkalommal, idegenvezetővel induló séták során bejárjuk az örökségnapok programjához kapcsolódó helyszíneket, ismertetjük a vonatkozó városnegyedek, épületek történetét, művészettörténet jelentőségét.)
  • Szeptember 19.: Ismeretterjesztő előadás (Wieber Marianne iparművész előadása az egyházi viseletekről és szerepükről.)
  • Szeptember 25.: Kulturális sokszínűség Budapesten, az egyesített városban (A velünk élő nemzetiségek kultúrája és művelődési szokásai tegnap és ma. Kerekasztal-konferencia és jubileumi ünnepség.)
  • Szeptember 26.: Hallgassunk együtt zenét! (Zelinka Tamás műsora nyugdíjasoknak.)
  • Szeptember 26.: Szigligeti Ede: Liliomfi (A Szent Imre Gimnázium Latinovits Diákszínpad előadása)
  • Szeptember 26-27.: Mesterkurzus amatőr fotósoknak (Ezen a hétvégén a résztvevők a természetfotózással ismerkedhetnek.)
  • Szeptember 27.: PORT.hu családi vasárnap (A Brémai muzsikusok című meselőadást követően kézműves-foglalkozásokkal várják a gyerekeket.)
  • Szeptember 27.: A XI. kerületi művészeti csoportok bemutatkozása (Program: a Bartók Táncegyüttes műsora, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola koncertje és a Petőfi Musical Stúdió musical gálája.)
  • Október 1.: Irodalmi est középiskolásoknak (Závory Andrea rendhagyó „magyarórája” Ady Endre versei körül.)
  • Október 1-14.: Fülöp Zoltán, Kemenes Katalin és Szolnoki Ágnes tűzzománc-kiállítása
  • Október 3.: Világjárók nyomában (Ismeretterjesztő előadás nyugdíjasoknak.)
  • Október 3-4.: Mesterkurzus amatőr képzőművészeknek (Kompozíciós és képszerkesztési gyakorlatok.)
  • Október 4.: Haydn-, Händel-, Bárdos emlékkoncert (A rendezvényen a Budapesti Művelődési Központ három kórusa lép fel: Fővárosi Énekkar, Bárdos Lajos Vegyes Kar, Budapesti Vándor Kórus. Helyszín: Szent Margit Gimnázium.)
  • Október 7.: Művészet közelről (Az esztétikai, művészettörténeti sorozat indító programja.)
  • Október 9.: Történelmi szabadegyetem – nyitónap (Az őszi sorozat témája – a magyar nyelv emlékévére tekintettel – a felvilágosodás korának történelme és a magyar irodalom története az első nyelvemlékektől a reformkorig.)
  • Október 9.: Művészettörténeti szabadegyetem – nyitónap (Az őszi sorozat alaptémája szintén a felvilágosodás kora. A művészettörténeti emlékek tárgyalásán túl kitér a kor eszmetörténetére is.)
  • Október 11.: Minden eladó! (Művészeti vásár a Vizuális Művészeti Hónap során kiállításra választott alkotók művei számára – egyszersmind a régió képzőművészköreinek is szeretnénk fórumot biztosítani a találkozásra, tapasztalatcserére. A vásár alatt elárverezzük a volt Ifipark kultikus székeit, köztük azokat is, amelyeket a „Világ és benne én” program során a középiskolások kreatív módon újrafestettek!)
  • Október 15.: Fotókiállítás a XXIII. Vizuális Művészeti Hónap díjazott amatőr alkotóinak alkotásaiból