Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

Néhány nap alatt kicsiny hazánkban több, mint 130 ezren megnézték. Az első három film óriási sikerét is túl fogja szárnyalni a Hajnalhsadás, ezt már most lefogadom. Mégsem elégedetten távoztam a moziból, inkább a fejemet csapkodva (persze nem szó szerint): Miért bíztam ismét abban, hogy ez a film majd jól sikerül?






















