„Én még sose csináltam ilyet” – mondhatja Amber Midthunder, a Novokain című akcióvígjáték női főszereplője. Mármint eddig nem alakított romantikus hősnőt, pedig van már mögötte pár fontos szerep. Ezek közül kiemelkedik a nagy kritikai és közönségsikert aratott Préda, ahol magával a földönkívüli Ragadozóval szállt szembe, ráadásul túl is élte a mások számára oly végzetes találkozást.

Lezárult az utóbbi évek egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő film, a Twilight korszaka. Azt hiszem, hogy a siker egyik legnagyobb kulcsa, hogy elaglább annyi utálója van, mint amennyi rajongója. A sztori most természetesen ott folytatódik ahol az előző abba maradt, ám az meglepő (legalábbis számomra), hogy talán ez az epizód sikerült a legjobban (bár idén ez a film kapta a legtöbb Aranymálna díjat). Én a véleményemet a többi résszel összehasonlítva mondom, azokhoz képest ez egy izgalmasabb sztori, bár még mindig állítom, hogy jobb lett volna egyben hagyni a két epizódot. Kivételesen meg kell dicsérnem Kristen Stewart-ot, akinek arcán már legalább három-négy féle érzelem is leolvasható volt a közel két óra alatt, nála ez már hatalmas fejlődés.