Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Egy nap, tizenegy koncert, 500 perc tiszta zene.

Egy nap, tizenegy koncert, 500 perc tiszta zene.

„Íme első hetem Szentpétervárott. Szombaton, második hangversenyemen ezúttal a cár jött el. Egészen ritka megtiszteltetés.”

Asszonybál a Gödör Klubban.

A jelentős hagyományokkal bíró rendezvény szakmai partnere a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.

Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons.

A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd’ 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába.

A Sanghaji Konzervatórium kortárs előadása, a Tang Xianzu kínai opera.