2018. október 20. - szombat

A múlt Tisztelete és emléke nélkül nem lehet a jövőt építeni

Kinyomtatom...
logo

Az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének Elnöksége 2018 aug. 10.-én pénteken 19.00 órakor ” Jótékony célú ” előadást szervez a MACIVA vezetésével a Fővárosi Nagycirkuszban.

"A Fővárosi Nagycirkusz aktuális műsorán, az idős, nagyra becsült nyugdíjas, cirkuszművészeink, dolgozóink, kollegáink részére egy külön előadást szervezünk, melynek teljes bevételével a szeretet ünnepe előtt, decemberben, megajándékozzuk a nyugdíjas, szakszervezeti tagjainkat, nagy elődeinket, munkatársaink.
Ezt a nemes kezdeményezést szinte hagyományként folytatunk, immár több mint harminc éve, szinte rendhagyó módon. Az előadás megvalósítását, köszönjük a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. igazgatójának Dr. Borsos Bea főigazgató asszonynak.
Továbbá köszönjük azokat a támogatásokat, amelyeket a Fővárosi Nagycirkusz, Művészeti Szakszervezetek Szövetsége, Magyar Cirkuszigazgatók Egyesülete, a magán cirkuszok igazgatói, magán személyek, nyújtanak.
A jótékonysági előadás eredményességéért, ez évben is mindent megteszünk az előkészítésben. A Főváros Nagycirkusz sztárjai, az ”Atlantic Flight Nagy Cirkuszi Utazás  ”című, nagyon sikeres műsort, mutatják be a kedves közönségnek.
Nagy tisztelettel szeretném megköszönni Főváros Nagycirkusz vezetőségének, a műsorban fellépő művészeinek, dolgozóinak, műszaki személyzetének, hogy csodálatos kezdeményezést segítik.
E nemes napon olyan művészekért és kollegákért tesszük a dolgunkat, akik letették a Magyar Cirkuszművészet alapkövét itthon és külföldön egyaránt.
Az említett generációkról, mind a mai napig külföldön a nemzetközi cirkuszvilágban, a világ minden táján, nagy Tisztelettel elismeréssel beszélnek, emlékeznek, hisz ők azok, akik öregbítették a magyar cirkuszművészet jó hírnevét.
Egy – egy kollega személyisége, mind a mai napig, még 60-70 év távlatában is nagy emlék, külön történet.
Az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének megtisztelő feladat, hogy ezt az eseményt megszervezhetjük és Karácsony előtt, együtt lehetünk a nagy elődökel!
Ahogy a Fővárosi Nagycirkusz a jótékonysági előadás ismertetésében hirdeti:
Fogjunk össze! - Jótékonysági előadás keretén belül, a nyugdíjas artistaművészek és dolgozók megsegítésére!"
(Eötvös Tibor elnök)

Jegyek a Fővárosi Nagycirkusz pénztáraiban vásárolhatóak
Jegyárak:
VIP támogatói jegy:            20.000.-Ft
Premium kategória:              4.500.- Ft-
Kategória I.:                          3.900.- Ft
Kategória II.                          3.100.- Ft
Kategória III.                         1.500.- Ft

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

jelenet

A mű egy rendkívül érdekes történelmi korszaknak állít emléket.

fotó Makai Eszter

Kertész Mónika és Halász Gábor a Bethlen Téri Színházban.

plakát

A fesztivál a szentendrei kistérségben egyedülálló módon vállalja fel kortárs táncművek bemutatását, a műfaj rajongóinak nagy örömére.