Új EP-vel jelentkezett az Akváriumban koncertező Son Lux

A Son Lux márciusi teltházas koncertje után, október 8-án tér vissza Budapestre, ezúttal az Akvárium NagyHalljába.

Az év elején megjelent Brighter Wounds mellé pedig most egy, az albumot kiteljesítő kislemezt, a Yesterday’s Wake-t is megjelentettek.
A most megjelent négyszámos EP a Brighter Wounds témáit „visszhangozza”, a zenekar ugyanis szereti több szögből megvizsgálni a dalait és másként prezentálni azokat. Így történt ez a Brighter Wounds egyes elemeivel is, a vadonatúj Delivery mellett például az All Directions egyből két külön variánst is kapott.

A Son Lux eredetileg Ryan Lott zeneszerző szólóprojektjeként indult, majd Rafiq Bhatia és Ian Chang csatlakozásával váltak zenekarrá. Zenéjük éteri filmzeneként veszi be a teret, a post-rock és az elektronikus pop széles skáláján nyúlik végig és az intim és „szélesvásznú” érzéseket is képes hangokra lefordítani.

2018. október 8. 19:00. A 10 éves Dürer Kert és a New Beat bemutatja: Son Lux (US)
A New York-i és Los Angeles-i székhelyű trió a Brighter Wounds lemezbemutató körútja után ősszel ismét Európában turnézik, hozzánk október 8-án érkeznek, az Akvárium Klubba.
Jegyárak: 5.700 / 6.500 Ft
Online elővétel: Akvárium Klub, Tixa.hu