Bár a Találkozás a Buddhával című film 2026. június 25-én érkezik a magyar mozikba, de ezt megelőzően premier előtt látható április 22-én, este 7 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében, az alkotók jelenlétében. Erre az előadásra már megkezdődött a jegyelővétel.

A díjazottak Béres László, Szász János és Tege Antal.
A Székely János Napok programsorozata keretében, a Caligula helytartója című előadás előtt, Elek Tibor a Gyulai Várszínház igazgatója röviden beszélt a színház idei öt bemutatójáról a három nagyszínházi (Caligula helytartója, Rosencrantz és Guildenstern halott, Búbocska) és a két kamaratermi (Én és a világ, Dózsa) előadásáról. Hangsúlyozta, hogy mind az öt nyári előadásuk tovább játszása biztosított, s közülük hármat, most a Székely János Napok keretében a budapesti közönség is megtekinthetett. Ezután Gyula város alpolgármesterével, Kónya Istvánnal közösen átadták az idei nívódíjakat.
Béres László rendezőnek a Sík Ferenc-díjat: Venczel Péter – Orbán János Dénes: Búbocska című ördögmusicalének kiemelkedő színvonalú megrendezéséért.
Szász János rendezőnek a Havasi István-díjat: Székely János Caligula helytartója című drámája kiemelkedő színvonalú, a Gyulai Várat alkotó módon bejátszó megrendezéséért.
Tege Antal színművésznek, rendezőnek az Őze Lajos-díjat: Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című darabja bemutatójában nyújtott kiemelkedő színművészi teljesítményéért és a Shakespeare Fesztivál idején diákszínjátszók által háromszor előadott utcaszínházi produkció megrendezéséért.
























