David Cronenberg és Atom Egoyan filmrendezők, valamint Robert Lantos producer lesznek szeptemberben a Nemzeti Filmintézet fesztiváljának díszvendégei. Egoyant, Cronenberget és Lantost a tengerentúli filmipar egyik meghatározó triójaként tartják számon évtizedek óta. Kiemelkedő szereplői a világ filmművészetének, munkáik óriási figyelmet kaptak világszerte – a legnagyobb fesztiválokon és a közönség részéről egyaránt.

Bemutató március 2-án a B32 Galéria és Kultúrtérben.
Dr. Tamás Attila fiatal sztárpszichológus izgalmas, szakmailag is színvonalas előadásaiért az egész ország rajong. Az élete is tökéletesnek látszik, gyönyörű felesége épp most várja az első gyereküket, minden szép és csillogó. Hősünknek egyetlen gyenge pontja van csak, az egyik páciense: Márta. Ez a borderline szindrómával küzdő szürke, fárasztó, jelentéktelen nő Attila szakmai kudarca. Egy alkalommal, amikor Attila hipnózist alkalmaz Mártánál, váratlan dolog történik. Valaki más ébred fel, mint aki távozott, a páciens eddig rejtőzködő másik személyisége: Rebeka. Attilát lenyűgözi a csodálatos illúzió. Úgy tűnik, Attila élete sszeomlik. Vagy lehet, hogy csak most kezdődik?
A darab szokatlan alaphelyzetben mutatja meg életünk nagyon is szokványos helyzeteit és nagy kérdéseit.
Melyikünk beteg és ki az egészséges?
Hozzáférhet-e a lélekhez a tudomány?
Mi a valóság, mi a képzelet – és melyik szebb?
Bele lehet szeretni valakibe, aki nem létezik?
És a szerelem létezik?
A(z) Hybridkult Produkció előadása
Szereplők: Kurta Niké és Egger Géza
Alkotók
Író: Szabó Borbála
Rendező: Balogh Attila
Látvány: Golicza Előd, Zene: Iszlai József
Producer: Ridzi Gábor
Következő előadások: április 2., 30. 19:00