Mercedes Benz - Újabb ősbemutató a Vörösmarty Színházban

Magyarországon a Vörösmarty Színházban került először színpadra a 2016-ban elhunyt Kossuth-díjas magyar író és publicista, Esterházy Péter egyik utolsó színműve a Mercedes Benz.

A történelmi revü április 13-i premierjén felcsendült az Úr kedvenc slágere, a Mercedes Benz Janis Joplintól. A bemutatót az Esterházy család tagjai mellett Presser Gábor zeneszerző is megtekintette.

Szikora János rendezte darab főszerepében Sághy Tamást, Andrássy Mátét, Tűzkő Sándort, valamint vendégművészként a Vígszínház társulatának tagját, Seress Zoltánt láthatja a közönség. Esterházy Péter utolsó darabját a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írta, 2017. január 7-én mutatták be Pozsonyban a rendező, Roman Polák, valamint a dramaturg, Peter Kováč kérései szerint átalakított szöveggel.

Műfaji megjelölése történelmi revü két részben. Az ember tragédiájának keretjátékát megidézve az Úr fogadást köt Luciferrel. A fogadás tétje: elbukik-e a magyar történelem egyik legendás, évszázados családja, az Esterházy-család?

A darab rendezője, Szikora János az olvasópróbán az alkotói csapatnak Esterházy Péterhez fűződő viszonyáról is beszélt, kiemelve, hogy nagyon közel állt hozzá az író:

Életünknek egy korai szakaszában találkoztunk, éppen akkor jöttem ki a főiskoláról, ő pedig egy fiatal, első kötetes, meglehetősen szűk körben ismert író volt. Fancsikó és Pinta c. nagyszerű „gyerekes” regénynek volt a szerzője, mindenki a jövő nagy íróját látta benne. Mészöly Miklós mutatott be minket egymásnak, és attól kezdve elég szoros kapcsolatba kerültünk. A halála előtti években sajnos ritkán találkoztunk. Péterre gondolva mindig eszembe jut róla, hogy szinte minden pillanatban ott volt az arcán egy nagyon finom mosoly. Egy különleges, pótolhatatlan mosoly a maga ironikus gesztusával, és ez nem hagyta el élete végéig. Úgy gondolom, hogy ez a mosoly vezet Péter legmélyebb emberi lényegének megértéséhez, és bizonyos szempontból az írásművészetének megértéséhez.

Szikora János hozzátette, hogy Eszterházy Péter számára komoly traumát jelentett, amikor 1998-ban meghalt édesapjáról kiderült, hogy besúgó volt:

Ez egy olyan traumát jelentett Péter számára ami, mint egy megemészthetetlen gombóc mindig ott volt a torkában. Innentől kezdve ez minden művében megjelent valamiképpen, így a Mercedes Benzben is.

Szereplők: Sághy Tamás (Úr), Seress Zoltán mv. (Lucifer), Andrássy Máté (Gróf-író), Tűzkő Sándor (Gróf-apa), Kuna Károly (Herceg), Pálya Pompónia (Szolgáló, Második szerető), Varga Lili (Első szerető, Vilma), Závodszky Noémi (Anya, Hercegnő), Kelemen István (Joseph Haydn, Hazafi, Forradalmár), Kovács Tamás (Két angol úr, Ávós)

Alkotók: Závodszky Dalma (jelmeztervező), Perczel Enikő (dramaturg), Radnóti Zsuzsa (irodalmi konzultáns), Horváth Iza (ügyelő), Weil Szilvia (súgó), Vida Emőke (rendezőasszisztens), Szikora János (rendező, látványtervező)