Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.

Liedele in Jiddis! – ez a címe a Budapest Klezmer Band szerda esti állatkerti előadásának, amelyre a Zenés Állatkerti Esték részeként kerül sor. A Jávori Ferenc „Fegya” vezette zenekar visszatérő fellépőnek számít az állatkerti koncertsorozat programjában, ám minden évben megújult előadással örvendeztetik meg a közönséget. A vendégművész ezúttal Polnauer Flóra, azaz PollyFlow lesz.
Szerda este a Budapest Klezmer Band fellépésével folytatódik a Zenés Állatkerti Esték koncertsorozat. Az Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt Budapest Klezmer Band a tradicionális zsidó zenét teszi rendkívüli élménnyé. A zenekar által játszott dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra mélyen gyökerezik. A zenekar alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc "Fegya" munkássága elismeréseként Kossuth-díjat kapott. A vendégművész ezúttal a népszerű Polnauer Flóra, Magyarország első női kántornője lesz. A PollyFlow-ként is ismert énekes a Zubolyból Zugojjá alakuló formáció állandó vendége.
A koncert július 17-én, szerdán este 20 óra 30 perckor kezdődik, de az előadásra érkező közönség előtt már 19 órakor kitárulnak a kapuk, így kezdés előtt egy kellemes esti sétát is lehet tenni az Állatkertben. Az előadás helyszíne a Főkapu tér lesz. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. Jegyek az Állatkert pénztáraiban, illetve a Jegymester országos jegyirodai hálózatánál (online: www.jegymester.hu) válthatók 4500 forintos egységáron (a prémium jegyek 5300 forintba kerülnek).






















