Ebben az évben május 24. és 30. között lesz Budapesten az Imázsia Kínai Filmhét, amely az elmúlt évtizedek kínai filmterméséből nyújt átfogó képet az érdeklődőknek. A fővárosban az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetített alkotásokból június 1-jén Debrecenben az Apolló moziban is műsorra tűznek két produkciót. Az idei kínálat a drámától kezdve a sci-fin át a modern vígjátékig rendkívül változatos filmekből áll össze.

Ligeti - Mozart - Mahler
A program:
Ligeti : Atmosphéres
Mozart : "Kis” g-moll szimfónia, K183
Mahler : Dal a Földről
Vezényel Hámori Máté
Közreműködik:
Komlósi Ildikó
Békésszentandráson született. Diplomáját 1984-ben a budapesti Zeneakadémián szerezte, majd Londonban, a Guildhall School of Music-ban illetve a milánói Scalában képezte magát tovább. Még Zeneakadémiai növendékként a Magyar Állami Operaház tagjává választotta. Az ezt követő években számos szerepben debütált, és nagy sikereket ért el. 1986-ban megnyerte a Pavarotti Énekversenyt, majd a világhírű tenor partnereként Verdi Requiemjével debütált Amerikában, Lorin Maazel vezényletével. …
Kovácsházi István
Zenei tanulmányait Kapossy Margit énekmesternő irányításával végezte. 1994-95 között a Debreceni Csokonai Színház magánénekese, majd az ezt követő két évben a Budapesti Operettszínház szerződtette. 1997-től a Magyar Állami Operaház magánénekese, ahol már fiatalon számos opera főszerepét énekelte. Ezek között megtalálhatjuk Mozart operáit (A varázsfuvola, Don Giovanni, Szöktetés a szerájból, Così fan tutte), valamint Verdi és Puccini műveit is (Traviata, Rigoletto. …
A koncerthez kapcsolódó Beavató előadás 17.45 órakor kezdődik a Zeneakadémia Nagytermében, házigazda: Eckhardt Gábor.