Laborfalvi Róza szabadsága és egy „szelfi” Adyval

Kutatók Éjszakája az Országos Széchényi Könyvtárban.

Ki a hibás, ha előadás közben leszakad az állványzat a színpadi hadsereg alatt?

Hány krajcár büntetést kell fizetnie annak a színésznek, aki nem tudja a szerepét?

És mi történik akkor, ha a jelenet vége előtt távozik a színész színpadról?

A nemzeti könyvtár Színháztörténeti Tárban nem csak ezekre a kérdésekre derülnek ki a válaszok, de az érdeklődők még a Nemzeti Színház törvényszékének 1841 és 1843 közötti jegyzőkönyveibe is belepillanthatnak a Kutatók Éjszakáján.

Az este során megmutatjuk a Bartók és Kodály színpadi műveihez kapcsolódó dokumentumokat is. A korabeli leírások, kritikák, nyilatkozatok alapján pedig felidézzük, mit láthattak a nézők a 20.század első felében.

A Színháztörténeti Tár őrzi a magyar Nemzeti Színház, és jogelődje, az 1837-ben megnyitott Pesti Magyar Színház (szinte) teljes szövegkönyvtárát. A magyar kultúra e páratlan kincseibe szintén betekinthetnek az érdeklődők.

A program során vezetést tartunk a Vörös Csillagok. A Rákosi-korszak szórakoztatóipara és a szocialista revűk című kamarakiállításon és azt is megmutatjuk, miket gyűjtünk, s hogyan kelthető életre a régvolt színházi élmény.

A Kézirattár az Ady-hagyaték dokumentumai közül válogat a Kutatók Éjszakájára. Előkerül a költő kéziratos Önéletrajza, valamint olyan levelek és képeslapok, amelyeket Ady a barátainak címzett. 

Az esten nem csupán az Ady Endréről készült fotográfiák között kalandozhatunk, de még „szelfizhetünk” is a költővel. Az eseményen kiderül, hogyan viszonyult Ady a fényképezéshez, milyen beállítások számítottak divatosnak és milyen hagyományai voltak a korabeli fotózásnak. 

2019. szeptember 27., péntek 17.00-21.00

Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota, ’F’ épület.

(Megközelíthető a Dózsa György térről gyorslifttel vagy a 16-os, illetve a 16/A busszal a Dísz tér és az Oroszlános udvar felől.)