Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Kiss Tibi és Vastag Gábor formációja immáron negyedik amerikai turnéjára készül.
Ezúttal a megállók között New York, Washington, Daytona Beach és Miami szerepel. Az Aranyakkorddal tart a zenekar állandó vendége, Gábor Andor UFO is.
A Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) által létrehozott formáció tizedik koncertjét már a tengeren túl adta, azóta pedig többször is visszatértek oda. Amerikai kalandjaikból született a 69 Dollar Guitar Amp című dal is, melynek klipje a telefonjukkal rögzített élményekből jött létre, míg legutóbb látogatásuk során Új-Mexikó ihlette meg őket. Ennek köszönhető a Tudom, hogy hol vagyok című klipes daluk is, melyben Lajkó Félix hegedül. A turnéra ezúttal velük tart a zenekar állandó vendégévé avanzsált Gábor Andor UFO is, aki mágikus ütőhangszeres játékával színesíti a produkciót.
Az Aranyakkord szeptember 24-én New Yorkban a Drom színpadán szeptember 25-én Washingtonban a Magyar Házban, szeptember 27-en a floridai Daytona Beach-en, egy nappal később, szeptember 28-án pedig Miamiban szintén a Magyar Házban lépnek fel. A koncertek vendég fellépője az Amerikában már jól ismert Pankovits Nikolett, aki nemrégiben a Carnegie Hall-ban is fellépett New Yorkban a zenekarával és Boncz Ádám színművésszel.





















