Egy jól összerakott, kicsit középszerű, bár helyenként vicces horrorfilm. Tinédzserek a főszereplők, azon belül is a lány aki most érkezett az apjával a vidéki kisvárosba, ahol még térerő sincs rendesen. Van egy furcsa szomszédfiú, és van a helyi vagány csávó, aki nem bírja a furcsa szomszéd fiút. Oké, az első klisék már a helyükön, nézzük hogyan tovább.

Az első piknik hatalmas sikere után most újra “együtt” az utca!
Közösségi összefogással indult útjára a Frankel Leó utcában az “együtt PLACC” nevű rendezvény július végén, amelyben az utca vendéglátósai, boltjai, szolgáltatói fogtak össze a Placc közösségi vásárokkal, valamint az EB OVO Egyesülettel. A első rendezvény sikere után a közösség újra, új programelemekkel is kiegészülve vár szeretettel mindenkit.
Az “együtt PLACC” az az ünnep, ahol egy napra a figyelem középpontjába kerül a Frankel Leó utca közössége. A rendezvény kutya-, ember- és családbarát programokkal várja az érdeklődőket. A PLACC közösségi vásárok kutyás tematikával is készülnek az utca különböző szakaszain és helyein, ezzel teret, ismertséget adva a kerületi kiállítóknak, tervezőknek, dizájnereknek és portékáiknak, illetve aznap utcaművészekkel, utcazenészekkel is kiegészülnek.
A helyi vendéglátósok megnyitják teraszaikat és közösen összeállítanak egy menü-útlevelet, ami a rendezvény programjaihoz, szolgáltatásaihoz ad útmutatót, egymást is ajánlva.
A Frankel Leó utca közössége és boltosai sok-sok nyereménnyel is készülnek. A pikniken mindenki kap egy „útlevelet” és egy „repülőjegyet”. A repülőjeggyel több helyen be lehet csekkolni, a 10 “becsekk” után pedig mindenki leadhatja az EB OVO Lounge-ban a repülőjegyét, amely ajándék-sorsoláson vesz részt.
Az EB OVO Egyesület tagjai mindezt kutyabaráttá is teszik, hogy a kutyások és nem kutyások is kellemesen érezzék magukat a forgatagban.
2019. október 5. 12-20 óráig
Esőnap: Október 12. Szombat 12-20 óráig
Frankel Leó utca, Margit krt. - Bem József tér közti szakasz
Kiállítói jelentkezés itt.