A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

Az ArteKino Filmfesztivál (dec. 1-31.) negyedik kiadása ma indul Magyarországon is.
10 friss, új európai filmmel, amikre ingyesen lehet virtuális jegyet váltani egészen Szilveszter éjszakájáig, vagy ameddig a készlet tart. Minden filmre van ötezer jegy, ám ez Európa összes országában kapható, így egyes slágerfilmekre könnyen elfogyhatnak a jegyek. Idén is lehet szavazni és virtuálisan kiosztani a fesztivál közönségdíját. A filmbarátokat kényezteti a fesztivál, hiszen minden filmet magyar felirattal látott el, sőt rendezői nyilatkozatot, szinopszist és filmajánlót is mellékelt, hogy segítsen a tájékozódásban.
„Mi, mint független filmforgalmazók, ünnepként éljük meg az ilyen alkalmakat, amikor ízléssel kurált friss tartalmakat ilyen színvonalon tesznek közkinccsé.” (magyarhangya) Az ArteKino Filmfesztivál nemcsak azt bizonyítja, hogy tucatszámra készülnek jó filmek Európa-szerte, amikről még csak nem is hallottunk, hanem hogy jól is fel lehet használni úniós támogatásokat.
Az ArteKino Filmfesztivált gyerekkorában Scope100 projekt néven a magyarhangya inkubálta négy éven keresztül, több külföldi filmforgalmazóval együttműködve és számtalan közösségi vetítést és vitát indukálva. A Scope100 projekt győzteseként mutatta be a magyarhangya a Magam ura, a Madárkák, a Rég nem szerelem és a Nem vagyok boszorkány című filmeket. Az ArteKino Filmfesztivál ma 45 európai országból érhető el és 10 nyelvből lehet a filmekhez feliratot választani.
„A mi kedvencünk az idei válogatásból a Selfie, amely két dél-olasz tizenéves mobilján rögzített videókból tallózik és fedi fel a nápolyi fiatalok előtt tornyosuló kihívásokat.” (magyarhangya) A Selfie az egyik nominált a Legjobb Európai Dokumentumfilm kategóriában az idei European Film Awards-on, amelynek díjkiosztója most szombaton lesz.
A filmek ingyenesen elérhetőek ezen a linken, egy gyors regisztrációt követően.