Alexander Balanescu és Kovács Gerzson Péter a TRIP hajón

TáncKedd - a TRIP legújabb, 2020 januárjában útjára indított eseménysorozata.

Esténként különleges táncelőadásokkal várják a közönséget a Szilágyi Dezső térnél állomásozó, kultúrközponttá avanzsált hajón. 2020. február 15-én olyan illusztris fellépőkkel folytatódik az eseménysorozat, mint Alexander Balanescu (GB), világhírű hegedűművész és zeneszerző, a Balanescu Quartet vezetője, és Kovács Gerzson Péter koreográfus, látványtervező. A csárdás-ápolás művészete című előadásukban a két alkotó-előadó – egymást inspirálva és egymásra reflektálva – nyilatkozik meg közös kelet-közép európai gyökereikről, az empátia szükségességéről, a világ megismerésének lehetőségéről vagy éppen annak lehetetlenségéről. A kultúra elengedhetetlen ünnep, létszükséglet, még ha időnként fáj is, vallja a két művész, akik az este folyamán egyaránt érintenek majd banálisan hétköznapi és patetikusan ünnepi témákat, határokat feszegetnek és provokálnak, mindezt úgy, hogy egy percre nem tudjuk levenni a szemünket a színpadról. Teszik mindezt egy elméleti, a csárdás előírásait tartalmazó ismertetőre hivatkozva.

Zeneszerző/zenész: Alexander Balanescu (GB) - Koreográfus/táncos/látványtervező: Kovács Gerzson Péter

Alexander Balanescu – Kovács Gerzson Péter: A csárdás-ápolás művészete

2020. február 15. 19:00, TRIP (1011 Bp., Szilágyi Dezső tér, 2-es móló) Facebook-esemény itt.

A TRIP TáncKedd programjában eddig és ezután résztvevő előadók és társulatok: Batarita, Duda Éva Társulat, Fehér Ferenc, Gergye Krisztián Társulata, Góbi Rita Társulat, Grecsó Zoltán, Hámor József: Gangaray, TranzDanz, Maday Tímea Kinga, Pataky Klári Társulat, PR – Evolution Dance Company. A TáncKedd alapító csapatának összetétele a garancia arra, hogy a TRIP színpadán színvonalas előadások jelennek meg. A TáncKedd célja a minőségi előadások prezentálásán túl egy alkotóközösség létrehozása, ahol a társulatok együttműködve, egymást figyelve és inspirálva hoznak létre és mutatnak be új produkciókat. A művészi kíváncsiság és az ebből születő, különféle stílusokat ötvöző művek lehetőséget biztosítanak a kortárs magyar tánc megújulásának, új szintre emelve azt.

A TRIP, mint kulturális közeg tágabb arculatához igazodva a TáncKedd is elhivatott az innovatív, kísérletező gondolkodású csoportok alkotómunkájának támogatásában és befogadásában. Az alkotók fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy előadásaikat repertoárszerűen játszhassák, az lehetőséget ad a közösségépítésre is. A TRIP felvállalja ezt a feladatot és vállalja, hogy megteremti ennek lehetőségét. Állandó repertoárt építenek, és - a közönség számára - kiszámítható, előre tervezhető struktúrát terveznek és valósítanak meg. A TRIP helyspecifikus színházként a város új, izgalmas tereit mutatja be és nyitja meg mindazok számára, akik igazán emlékezetes színházi élményre vágynak.