A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
2020. február 27. és március 1. között rendezik meg az idei Utazás Kiállítást, Magyarország első számú turisztikai seregszemléjét.
A kiállításon a Főváros hivatalos turisztikai és kulturális szervezete, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ „Budapest házigazdaváros” standot üzemeltet az A pavilon 208C standján, 400 m2-en. Az idei bemutatkozás a „Budapest: Világváros karnyújtásnyira” mottó égisze alatt valósul meg. A BFTK ezúttal is kiemelt turisztikai termékekkel készül a kiállításra: desztinációs szinten a kulturális turizmus és a fesztiválok, valamint a Budapest Card belföldi népszerűsítése kap főszerepet a négy nap során. Az idei megjelenésben súlyponti szerephez jutnak a szakrális helyszínek, vallási rendezvények és a zarándoklat, mint motiváció. Erre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus apropóján kerül sor, melynek Budapest ad otthont 2020. szeptember 13-20. között.
Budapest házigazdaváros standján az alábbi turisztikai szereplők mutatkoznak be:
1. Budapestinfo Point® turisztikai információ
2. Pesti Vigadó
3. Budapesti Történeti Múzeum
4. InfoPont Magazin
5. BKV – Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt.
6. BGYH – Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.
7. Esernyős (Óbudai Turisztikai Egyesület)
8. Mr. Nilsz Kft. – City Sightseeing Budapest
9. VR Tours Budapest — Városnézés időutazóknak
10. MiniBUD Airport Shuttle
11. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) turisztikai tagvállalatai
12. BUM – Budapesti Tematikus és Bevásárló Utcák.
13. Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom
A házigazdavárosi standon 100 négyzetméteren jelenik meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, így a két szervezet együtt biztosítja Budapest színes és élményszerű megjelenését, közösen szervezett fellépőkkel, társkiállítókkal. A kiállításra a BFTK magyar nyelvű invitatív kiadvánnyal készül „Budapest – Világváros karnyújtásnyira” címmel, amely egyedi, izgalmas megközelítésben vezeti be a belföldi vendéget Budapest kulturális és turisztikai értékeibe, titkaiba. Vendégeink a főváros komplett turisztikai kínálatáról tájékozódhatnak a Budapestinfo Point® pultokon és a társkiállítók standjain, ahol felkészült szakemberek informálják a látogatókat.
Közönségprogramok a Budapest standon
Február 28., péntek délelőtt 11 órától — március 1., vasárnap 15.30 óráig:
• kulturális fellépések: Tököli Délszláv Táncegyüttes, magyar táncok, harmonikaszó, tánctanítás;
• fényfestés és filmvetítés lézerprojektorral: trailerek budapesti helyszíneken forgatott hollywoodi kasszasiker-filmekből;
• ígéretes magyar filmművész-tehetségek és alkotók Budapest-filmjei. BFTK és társkiállítók filmjei. Animációs film Budapest nevezetességeiről. Film Destination Budapest applikáció bemutatkozása;
• Naim Klezmer Band — A Lauder Javne Iskola diákzenekarának előadása;
• kézműves bemutatók;
• Antony Design divatbemutató;
• játékbemutató – Jojó Világbajnokság Budapesten 2020-ban;
• naponta több alkalommal interaktív BUDAPEST-KVÍZ, nyereményekkel. A kvízjáték során bemutatkozik a tavasztól látogatóbarát szolgáltatásokkal megújuló Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom.
Részletes program: itt.
Szeretettel várja Önt február 28. és március 1. között a Budapest stand (A pavilon 208C)!