A múzeumok világnapján május 18-án nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb virtuális tárlata, a Közös időnk ’89-90 című közösségi kiállítás.

A Magyar Nemzeti Múzeum hosszú ideje dolgozik azon, hogy kiállításai azok számára is hozzáférhetők legyenek, akik valamilyen oknál fogna nem tudják személyesen felkeresni az intézményt. Az állandó régészeti és történeti kiállítás termei például egyenként bejárhatók virtuálisan. (Pl. a régészeti kiállítás első terme itt). Másfajta élményt jelent, amikor egy múzeumi tér VR/AR élményt is kínál. A Nemzeti Múzeum Lapidáriuma akár VR-szemüveggel is megtekinthető, de egyre szaporodnak azok a műtárgyak, amelyek 3D modelljeit az online térben bárki számára elérhetővé, kutathatóvá tesz a múzeum. A három különböző megjelenítési mód remekül tükrözi, hogy a virtuális kiállításnak nincs egyezményes definíciója. A fogalmat egyaránt alkalmazzák az online elérhető, csupán lapozható tematikus galériákra és a komplex technológiai infrastruktúrát alkalmazó térbeli virtuális tárlatokra is.

A virtuális kiállítások olyan többdimenziós információval ellátott hipermediális gyűjtemények, amelyek a digitális objektumokat valamilyen közös rendezőelv (téma, koncepció) alapján fűzik egybe, 2D vagy 3D formátumban jelenítik meg, és elosztott rendszerekben tárolják. Ezek a bemutatók a legmodernebb technológiákat alkalmazó, felhasználó-központú, dinamikusan frissíthető szolgáltatások, melyek a felfedezést, a tanulást és szórakoztatást immerzív módon teszik lehetővé. A digitális objektumokból álló gyűjtemények ugyanakkor önmagukban nem azonosak a virtuális kiállításokkal. Csak akkor képeznek kiállítást, ha a valamilyen logikai útvonal vagy narratíva mentén szerveződnek egy téma illusztrálására. Tovább a virtuális kiállításba itt.

A virtuális kiállítások esetében ugyanakkor meg kell különböztetni egymástól, milyen fajta „műtárgyakat” vonultatnak fel: valós objektumok digitalizált változatairól, csak digitálisan létező objektumokról, digitalizált és virtuális objektumok ötvözéséről van-e szó. Az sem mindegy, milyen terek adnak keretet ezeknek a tárlatoknak: valós terek digitalizált változataiba, virtuális, szimulált terekbe, digitalizált és szimulált terek kombinációjába léphetnek be a látogatók, de módosítja a látogatói élményt, hogy ezeket 2D-ben vagy épp 3D-ben tekintheti meg a látogató.

A Közös időnk ’89-90 kiállítás ennek megfelelően egy összetett, kombinált élményt adó, történeti kiállítás, amelyben egymás mellett megfér a történész objektív, a visszaemlékező szubjektív és egy képregényíró fiktív elbeszélése. Az intézmény nem a 2020 februárjában megnyílt, mindössze néhány hétig látható kiállítást „szkennelte be”, hiszen bízik abban, hogy a látogatók a világjárvány után még megtekinthetik azt. A múzeum a virtuális tárlatot az MNM Esztergomi Vármúzeumának nagytermének elektronikus falai között rendezte meg, a helyszínváltozással is jelölve, hogy a két kiállítás nem ugyanaz, a virtuális és az analóg tér másfajta befogadói élményt jelent. Ugyanakkor a virtuális kiállítás alkotói mindent megtettek, hogy az online, digitális és virtuális élmények ötvözetével kárpótolják azokat a látogatókat, akik tárgyaikkal, személyes élményeikkel vagy épp csak érdeklődő látogatóként támogatták a kiállítást megelőző gyűjtést, kutatómunkát. Hangzó és olvasható szövegek, fényképek, dokumentumok, műtárgyfotók, videók, animációk és az analóg térben megrendezett kiállítás képregényfolyama itt is komplex élményt kínál.

A Közös időnk ’89-90 című kiállítás valódi közösségi kiállítás: döntően a több mint ötven felajánló által átadott homogén tárgyi anyagra épül, és a múzeum saját, 1989-re reflektáló gyűjteményi darabjai csupán kiegészítik ezeket. 2019. január 28-án a Nemzeti Múzeum felhívást tett közzé, amelyben arra kérte a lakosságot, hogy osszák meg korabeli történeteiket, illetve tárgyi emlékeiket. Az év során folyamatosan gyűltek a tárgyak, fényképek, plakátok, iratok a múzeumban, miközben több tucatnyi, különféle programot szerveztek a Közös időnk projekt köré. A virtuális kiállítás ehhez hasonlóan ismét közösségi összefogás eredménye. A múzeum munkatársai a világjárvány miatt home office-ban, külön költségkeret, képzettség, személyes találkozók nélkül autodidakta módon valósították meg a projektet: programoztak, telefonra szöveget mondtak fel, képeket szerkesztettek, virtuális teret installáltak. Fogadják szeretettel közös alkotásukat!

A nagy adatforgalom miatt javasolt a wifi használata!