Október 10. és 17. között a Corvin Moziban összesen 29 dél-koreai filmet láthat a közönség, köztük díjnyertes alkotásokat, igazi közönségkedvenceket és friss premier filmeket is. A vetítéseket magyar és angol felirat kíséri, a programban közönségtalálkozók és különleges kísérőesemények is helyet kaptak.

A szó lehető legjobb értelmében vett „tüneményesen idióta” film lett a Csupasz pisztoly, azaz tökéletesen megfelel a műfaji elvárásoknak. Így lehetne összegezni a filmmel kapcsolatos első véleményeket. Több mint három évtizeddel Leslie Nielsen feledhetetlen ámokfutásai után Liam Neeson ragadott maroklőfegyvert mint ifj. Drebin, hogy megbüntesse a rosszakat, valamint szénné parodizálja az utóbbi évek legnagyobb sikerfilmjeit a Mission: Impossible-től a John Wickig.
„Vigyen el az ördög, de a Csupasz pisztoly az utóbbi évek legszórakoztatóbb filmje – vélekedik Jimmy Theo, a Joblo kritikusa. – Liam Neeson fantasztikus ifj. Drebin szerepében, és csodás az a kémia, ami Pamela Andersonhoz (a női főszereplő – a szerk.) ragasztja őt. Ms. Anderson annyira vicces komika, hogy az egyik poénján úgy nevettem, hogy a könnyem is kicsordult. Az is jót tesz a filmnek, hogy feszes 85 percre vágták, így egy pillanat üresjárat sincs benne, csak nevetés faltól falig.”
Filmbarátok számára fontos adalék lehet, hogy Pamela Anderson annak idején versenyben volt a Csupasz pisztoly 2 ½ – vagyis a régi trilógia záródarabja – női főszerepéért, de végül ismét Anne Nicole Smith, a tragikus sorsú explaymate játszotta Drebin hadnagy ellenállhatatlan barátnőjét.
























