Indulnak Gyuri bácsi gyógynövénytúrái

Ha már alig várja, hogy a hosszú bezártság után kiránduljon egyet és találkozzon a bükki füvesemberrel, akkor jó hírünk van!

Gyuri bácsiék a szokott rendben indítják nyári gyógynövényes túráikat, amelyekre május végétől már lehetett jelentkezni. Gyuri bácsi a karantén alatt is kijárt az erdőbe és a gyógynövénykertjébe. „Jelentem, mi készen állunk arra, hogy a hozzánk látogatókat megismertessük a Bükk gyógynövényeivel. A környék szinte kivirágzott és harapni lehet a levegőt” – mondja Szabó Gyuri bácsi, az ország kedvenc füvesembere és ennél jobb promóció talán nem is kell, hiszen az elmúlt néhány hónap bizony mindannyiunkon rajta hagyta nyomát: ki plusz kilókkal, ki megtépázott idegrendszerrel zárta a karantént. Emiatt sokan vágynak stresszmentes kikapcsolódásra, zöldre, friss levegőre, nekik igazi feltöltődést jelenthetnek a bükkszentkereszti gyógynövénytúrák.

Ebben a szezonban is háromféle vezetett túra közül (egynapos túra, háromnapos túra és csoportos túra) lehet választani. A hosszú túrák szakmai előadásból, gyógynövénykert-látogatásból és rövid terepi túrából állnak. Néhány túranapon Gyuri bácsi is részt vesz, ezekről érdemes a foglalás előtt érdeklődni.

Járványügyi szabályok

 „Örülünk neki, hogy a több hetes bizonytalanság után eldőlt, újra indulhatnak a gyógynövénytúrák. Sok újdonsággal készültünk ebben az évben, közkívánatra bevezetjük az OTP SZÉP kártyás és a bankkártyás fizetési lehetőséget is. Emellett május 31-ig történő fizetés esetén kedvezményes áron lehet részt venni a 3 napos túrákon. Gyerekeknek is kedvező részvételi lehetőséget kínálunk: 6 éves kor alatt ingyenes a részvétel, 6-14 éves kor között félárú gyerekjegyet kínálunk. Reméljük, hogy a koronavírus-járvány újabb erősödése miatt egyetlen tervezett túra sem fog elmaradni. Ha mégis újra szigorításokra kerülne sor, és az eseményt nem tudjuk megtartani, esetleg a résztvevő időközben igazoltan karanténba kerül vagy megfertőződik, akkor a részvételi díjat visszafizetjük” – tudtuk meg Lopes-Szabó Zsuzsától, Gyuri bácsi lányától, a Györgytea ügyvezetőjétől.

Emellett a cég fontos óvintézkedéseket vezetett be: a túra alatt tartani kell az 1,5-2 méteres távolságot a többi résztvevőtől, zárt helyeken csak maszkban lehet tartózkodni, és indulás előtt mindenkinek ki kell töltenie egy nyilatkozatot, hogy tudomása szerint nem koronavírus-fertőzött. A Bükk szépséges nyugalma, a túravezetők lelkesedése és Gyuri bácsi természet iránti alázata idén is garancia arra, hogy a gyógynövények iránt érdeklődők elégedetten, felüdülést jelentő élményekkel és szívmelengető ismeretségekkel térnek majd haza.

Bővebb információ a túrákról itt.

Szabó Gyuri bácsi, a legendás bükki füvesember neve összeforrt a gyógynövényes gyógyítással. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett bükkszentkereszti természetgyógyász tudását lányának, Lopes-Szabó Zsuzsának adta át, aki gyakorlott fitoterapeutaként viszi tovább a hagyományokat és vezeti a családi vállalkozást.

Az ellenőrzött minőségű gyógynövényekből, egyedi receptúra alapján készülő Györgytea termékek 63 darabos szortimentjében az egyedi-, a keverék-, és az élvezeti teák mellett megtalálhatók a gyógynövénykivonatok, a Babaváró csomag, ahogy az ismeretterjesztő könyvek, naptárak is. A cukorbetegség kezelésére összeállított Diabess teakeveréket 1999-ben a Magyar Szabadalmi Hivatal is bejegyezte, később az Országos Gyógyszerészeti Intézet „Diabess-Györgytea” néven gyógyhatású növényi készítményként törzskönyvezte.

A cég nagy hangsúlyt fektet a hagyományápolásra és az ismeretterjesztésre. A vezetett gyógynövényes túrákon és a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon évente több ezren fordulnak meg, de az érdeklődés online térben is töretlen: a gyorgytea.hu és a diabess.hu évi látogatószáma meghaladja az 1,1 milliót, és az ingyenes Györgytea mobilapplikáció  is több mint 56.000 felhasználóval büszkélkedhet.