XXII. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál

Közép-európai művészeti kavalkád egy határokat átívelő négynapos művészeti fesztivál keretében…

…zenészek, táncosok, színészek és képzőművészek közreműködésével a Klebelsberg Kultúrkúriában, Pesthidegkúton. Már az első napon színes programok várják az érdeklődőket, a Grazioso Kamaraegyüttes és Csordás Klára közös hálaadó koncertet ad a járvány utáni újrakezdésért. A repertoárban Händel, Bach, Schubert és Mozart művek csendülnek fel. Thaler Tamás évek óta járja fényképezőgépével a Kárpát-medence ismert és kevésbé ismert tájait, városait, falvait, hogy az ott fellelhető építészeti és természeti kincseket megörökítse. A fesztivál keretében nyíló kiállítás e fotográfiákat mutatja be. Színházi előadás Móricz Zsigmond Naplója, meséi alapján Móricz Zsigmond: Napló - Zsiga és a nők címmel, a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadásában. Móricz Zsigmond jelentős mennyiségű naplókéziratot hagyományozott az utókorra, kávéházakban, vonaton, hotelszobákban írt, a naplóírás segítségével lett úrrá a válságain. Ő maga így írt erről: „Csak egy súlyos defectusom van: folyton írok… Egy percnyi pihenés nélkül. Az élet minden benyomását és életem minden lelki hullámzását beledolgozom az Írásba” (1925. XII. 14.) Az előadás az író és a gyengébbik nem viszonyába enged bepillantást, az örökös férfi-női harcról szól; három nőtípus meséli el Zsiga történetét. „A férj olyan, mint egy háziállat: be kell zárni az ólba, a házasság karámjába, etetni, vakargatni, fejni, s ha egyszer kiugrik, az egész személyzet rögtön fusson utána, végig a kerten, hajkurászni, hóhó, mert ha kiszökik, sose jön többet vissza, mert az utcán szabad vadász nők járnak, s aki megfogja, rögtön karámba zárja” – fogalmazta meg Móricz 1925. március 8-ai naplóbejegyzésében.

Augusztus 27-én Szalai Kriszta színművésznő rendezésében bemutatásra kerül Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián műve, A Pál utcai fiúk a Klebelsberg Kultúrkúriában a XXII. Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál keretében. Az előadás szereplői egytől egyig gimnazisták - 11 budapesti iskola 28 tanulója. Helyi fiatalok ajándékozzák meg a helyi fiatalokat az előadásukkal közös élményt szerezve. Az előadás előtt köszöntőt mond: Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere.

Augusztus 28-án az Aranyszamár Színház és a Szarkaláb Banda érzékenyítő, koncertszínházi összművészeti előadásával várják az érdeklődőket, Szabó Balázs zenéjével. Dr. Ujváry Gábor történész előadásában ismerhetik meg Trianon kulturális következményeit a Klebelsberg Kastélyban. Ezt követően a Szabadtéri Színpadon „Györkereink-virágaink” - versek, dalok Trianon emlékezetére címmel hallhatják a Kaláka Együttes, Oberfrank Pál, valamint Tarpai Viktória közös előadását. A trianoni békediktátum történelmünk alig vitathatóan egyik legdrámaibb eseménye. Túlélésünk kulcsa kultúránk méltó ápolása, hagyományaink tisztelete, gyökereink ismerete és lelki szellemi összetartozásunk vállalása a megbékélés fényében. Az est költői emlékezés és a jövőbe vetett hit reménye.

Augusztus 29-én, szombaton valódi családi hétvégi matiné veszi kezdetét. Megnyílik a Mesekert, lesz természetfotós kiállítás és sólyombemutató, artisták, koncertek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Este a Kecskeméti Katona József Színház előadásában láthatják Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban című előadását. Andrew Bergman komédiája, a Társasjáték New Yorkban egy gazdag műkereskedő házaspár előkelően berendezett New York-i lakásában játszódik. Barbara és David zavartalanul élik a művészkörökben forgolódó, gyermektelen házaspárok pezsgő életét, amikor egy napon betoppan hozzájuk a feleség nővére, Trudy és férje, Martin, akik közlik, hogy Buffalóba kell utazniuk botrányos életet élő lányukat jobb belátásra bírni, ezért a nővérek anyját, az idős, beteg, gondoskodásra szoruló Sophie-t beköltöztetik a New York-i lakásba. A két házaspár különbözőbb nem is lehetne. Míg Barbara és David a nagyvárosban élnek, luxuskörülmények közt, kötöttségektől és szabályoktól mentesen, Trudy és Martin utálnak a városba járni takaros Long Island-i házukból.

Augusztus 30-án, vasárnap Halász Judit gyermekkoncertjével vesz kezdetét a fesztivál zárónapja. Délután a Kolompos Együttes „Kolompos Mulatság”-ra hívja a családokat a Vásárszínpadra. A záróesten Presser Gábor és barátai lépnek fel egy jótékonysági koncert keretében, ’Vigyázzunk Budára” felhívással, hogy a II. kerület orvosi ellátásáért felelős Kapás utcai rendelőintézet megvehesse a legmodernebb Q3 nagynyomású plazmatechnológiás légtisztító fertőtlenítő eszközöket. Így mindenki számára biztonságosabb lesz a kerületi orvosi ellátás, hogy megőrizhessük egyik legnagyobb kincsünket: egészségünket. A jegyek árát teljes egészében a légtisztító fertőtlenítő gépek megvásárlására fordítják. A koncertet megelőzően köszöntőt mond: Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere.

2020. augusztus 26-30. - Klebelsberg Kultúrkúria. Mivel a programok több helyszínen zajlanak, a részletes leírást keressék a fesztivál hivatalos honlapján!