Bach Mindenkinek Fesztivál 2020

Szeptember 16. – december 31.

2020 márciusában immár hatodik alkalommal került volna teljeskörűen megrendezésre a Kárpát-medence legnagyobb, ingyenes komolyzenei rendezvénysorozata, a Bach Mindenkinek Fesztivál. Az első koncertek után azonban jött a Covid tiltások időszaka, majd pedig a számtalan internetes megjelenést követően most nagyon óvatosan, a védekezés szabályait prioritásnak tekintve mégiscsak megrendezhetik a fesztivál egyes további koncertjeit. Egészen december 31-ig ismét élőben szól mindenkihez Bach csodálatos muzsikája. 

Az ingyenes programok mellett a rendezvény szervezői a jótékonyságnak is fontos szerepet szánnak: a résztvevő közönségnek lehetősége lesz, hogy a Magyar Gyermekmentő Alapítványt támogassa.

Minden program megtalálható a honlapon. A helyszínek véges befogadóképessége és különösképp a vírus elleni védekezés miatt szükséges alkalmanként regisztráció, de ez nem befolyásolja azt a tényt, hogy továbbra is minden program ingyenes a közönség számára. Szeretettel várnak mindenkit, hogy osztozzunk Johann Sebastian Bach nagyszerű muzsikájának lélekemelő élményében.

Nyitásként szeptember 16-án, szerdán 19:30-tól a budapesti Szent Teréz Templomban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) koncertjére kerül sor.

Műsoron:

J.S.Bach: Jesu, der du meine Seele -kantáta, BWV 78.

         szólisták: Szalai Ágnes - szoprán, Puskás Eszter - alt, Dékán Jenő - tenor,

         Cserményi    Zsombor - bariton

J.S.Bach: h-moll szvit,BWV 1067

         km.: Duleba Lívia - fuvola

J.S.Bach: Wer Dank opfert, der preiset mich-kantáta, BWV 17.

         szólisták: Bálint Ágnes - szoprán, Gavodi Zoltán - férfialt, Dékán Jenő -tenor,

         Borka Ákos - bariton

vezényel: Takács-Nagy Gábor

A további országszerte megrendezésre kerülő további programokról információk a weboldalon és a Bach Mindenkinek Fesztivál facebook oldalán.