Nem csupán a hajmeresztő kalandokkal, hanem a hosszával is kielégíti majd a közönséget a Mission: Impossible – A végső leszámolás, ugyanis 169 perces, vagy ha így jobban tetszik, 2 óra 49 perces a produkció. Az alkotók azt ígérik, ez a csaknem három óra nem tűnik majd hosszúnak a pergő akcióknak köszönhetően.

A Praktiker nem változtat éves üzleti tervein a pandémia ellenére, s folytatja áruházainak modernizálását.
Egyre jobban fogynak a klasszikus barkácsipari termékek, a lakosság leginkább renoválásra és kertészkedésre fordítja az otthon töltött időt. Folytatva két éve megkezdett áruházfelújítási programját, átépítette Budapest, Váci úti áruházát a Praktiker mintegy 100 millió forintos beruházás keretében. A kínálat nagy részénél megmaradt a nagyáruházas koncepció, de a nyitás óta eltelt 4 év tapasztalatait is felhasználva újragondolták az üzletegység berendezését.
Teljes egészében átépítették a barkácsáruház összes osztályát, új arculattal jelent meg a lámpaosztály, illetve a vásárlók visszajelzései alapján több területet áruházon belül építettek át. A felújítás keretében nem csak az áruház alapterületét optimalizálták, hanem a külső részén található építőanyag területen is változásokat vezettek be. Külön árukiadási pontot (drive-in) hoztak létre a nehézáruknak és a szezonális termékeknek a külső kert területén, hogy a nehezebb, nagyobb terjedelmű termékeket ne kelljen a vásárlóknak hosszú úton a parkolókhoz vinni.
„Március végéig erőteljes növekedés volt tapasztalható 20 áruházunk és a Praktiker webshop forgalmában, ezt a dinamikus fejlődést beárnyékolta a koronavírus járvány első hulláma. Éves üzleti terveinken a kibontakozó második hullám ellenére nem változtatunk, a tavalyihoz hasonló árbevételt szeretnénk elérni 2020-ban is” – mondta Németh Gyula, a Praktiker Kft. értékesítési igazgató-helyettese. Hozzátette: a klasszikus barkácsipari termékek – például a csempe, járólap, fürdőszoba felszerelés – továbbra is jól fogynak országszerte. Jobban keresik a vásárlók a felújításhoz, renováláshoz kapcsolódó termékeket, de megnőtt a kereslet a kerti kiegészítők, az impregnálás és a kreatív hobbikhoz kötődő árucikkek iránt is.