40. születésnapját ünnepli a spanyol film legrangosabb díja. Ebből az alkalomból az Uránia Nemzeti Filmszínház különleges filmválogatással köszönti az ibériai ország sokszínű filmművészetét. A Spanyol Nagykövetség együttműködésével megvalósuló sorozatban április közepétől június végéig tíz rendkívüli alkotást vetítenek, olyan megkerülhetetlen rendezőktől, mint Pedro Almodóvar, Isabel Coixet és Carlos Saura.

Csiszár Imre rendez az Újszínházban.
Zilahy Lajos, a filmvászonról is jól ismert: Halálos tavasz vagy a Valamit visz a víz – szerzője, a két világháború közti magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, akit most kezdenek maguknak újra felfedezni a színházak. Friss gondolataival, a szenvedélyek és modern érzelmi világunk ábrázolásával, maivá, örökérvényűvé emelkednek művei.
A Fatornyok című színművében sziporkázó humora is megmutatkozik.
Ezzel a darabbal zárták be 1944-ben a Nemzeti Színházat és az ostrom után 1945-ben, éppen nagy sikere miatt, a Vígszínház ezzel a színművel nyitott, a főbb szerepekben az eredeti szereposztással. A Fatornyok szimbolikus cím: a szülőföld ellenállhatatlan vonzásának és kitörölhetetlen emlékének a jelképe. A történet a második világháború előtti nyáron kezdődik, amikor Erdély egy részét épp visszacsatolták Magyarországhoz. A sors így két hazát ad, az egyik az asszonyé, a másik a német származású férjé. Zilahy nem ítélkezik, csak hagyja, hőseit, hogy befussák a sors által rájuk szabott utat. Szeretetteljes, egymást ugrató, derűs miliőből, két ország (egész Európa) viaskodásának színterévé válik egy család élete…
Szereplők:
Kriegs Rudolf - Viczián Ottó Kriegsné, Borcay Klára - Timkó Eszter
Kriegs Árpád, a fiuk - Bánföldi Szilárd Öreg Borcay - Nagy Zoltán
Kálmán Balász - Vass György Janka - Nemes Vanda
Kiss Ottó - Almási Sándor Irén, a felesége - Gregor Bernadett
Inas - Báhner Péter
Rendező: Csiszár Imre
Következő előadások: október 8., 25.






















