A Maladype nyerte a fődíjat a XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválon

Óriási szakmai sikert aratott hétvégén a Maladype Színház a lengyelországi Radomban!

A XIV. Nemzetközi Gombrowicz Fesztiválon a Maladype nyerte a fődíjat. A négy tagú szakmai zsűri döntése alapján a nemzetközi hírű alkotóműhely művészei a ’grand prix’ mellett kiérdemelték a kollektív színészi játék díját, valamint az idei szemlén először kiosztásra kerülő közönségdíjat is.

A Maladype társulata – a méltányosság jegyében megteremtett biztonságos utazás és bemutatkozás feltételei közepette - október 17-én, szombat este az egyhetes versenyprogram záró előadásaként a Jan Kochanowski nevét viselő Powszechny Színház nagyszínpadán mutatta be Witold Gombrowicz Yvonne című színdarabját, Balázs Zoltán rendezésében.

Az október 10-17. között megrendezésre kerülő nagy múltú fesztivált, amely az év legfontosabb lengyel színházi eseményének számít, idén a pandémiás helyzetre való tekintettel vegyes formában, online közvetítésekkel is szervezték. Míg a színház nézőterén – az egészségügyi szabályok betartásával - csak az ülőhelyek negyedét lehetett elfoglalni, a Maladype élőben közvetített előadását otthonaikban 1400 néző láthatta lengyel felirattal.

A Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál azért jött létre, hogy fórumot biztosítson az író művein alapuló lengyel és külföldi színházakban bemutatott rendhagyó előadások seregszemléjének. Malgorzata Potockának, a fesztivál újdonsült igazgatónőjének legfőbb célja, hogy az irányítása alatt megújuló nemzetközi fesztivál teret biztosítson a színházi szakma látókörét szélesítő alkotói kreativitásnak, a szerző életművét újraértelmező vitáknak, valamint a művészek új generációi által fokozatosan feltáruló Gombrowicz-i üzenetek modern színpadra alkalmazásának. Radomban idén nyolc színházi műhely mutatkozott be, amelyek előadásait szakmai zsűri értékelte. A fesztivál fővédnöke Rita Gombrowicz, az író özvegye.

A Gombrowicz kalapját mintázó fődíjat, a neves szobrászművész Marzenna Olszewska Balka alkotását, a zsűri elnöke, Jacek Wakar, színházi kritikus adta át, aki a Maladype társulatának háromszoros győzelmét a 20. század egyik legnagyobb drámaírójának, Witold Gombrowicz színházának teljesen új értelmezésével indokolta. Malgorzata Potocka, laudációjában a budapesti alkotóműhely színházi látásmódjának korszerűségét, a társulat színészeinek komplexen összehangolt munkáját és az új formákat kereső rendezői megoldások sokféle generációra ható eszköztárát emelte ki.

Balázs Zoltán, a darab rendezője a zárógálán nagy megtiszteltetésnek nevezte a radomi bemutatkozás lehetőségét, azt, hogy a társulat „Witold Gombrowicz országában szerepelhetett, annak a művésznek a hazájában, aki világszerte számtalan színházat megihletett”. Támogatók: Varsói Magyar Intézet, EMMI, NKA