50.000 hajtó közül mindössze 100 képes erre a szakmára.

A szárazság beköszöntével Ausztráliában közel 300.000 elvadult bika indul útnak, élhetőbb körülmények reményében. Vándorlásaik során azonban óriási károkat okoznak a természetben. Kevesen képesek arra, hogy ennek gátat vessenek: ők a bikafogók, akik a kihívásokat és veszélyeket legyűrve, a leghumánusabb eszközökkel próbálják elkapni a mindent letaroló csordákat. Róluk forgattak dokumentumsorozatot a Viasat Explore csatornára, amely Ausztrál bikafogók címmel és mindjárt dupla epizóddal mutatkozik be 2020. november 3-án 21:45-kor. Most pedig ismerjük meg közelebbről is ezt a nemes és izgalmas, de egyben nagyon veszélyes hivatást!

Tulajdonképpen miből áll ez a bikafogás?

Semmiképp sem összetévesztendő a sportvadászattal. Olyan férfiakról és nőkről van szó, akik azért fogják be a szabadon kószáló állatokat, hogy ezzel fenntartsák az ökológiai egyensúlyt Ausztráliában, és biztosítsák a nagykiterjedésű farmok jövőjét. Egy ilyen állat napi 30 kg füvet is képes elfogyasztani, így a több százezres állomány hatalmas pusztítást tud véghez vinni. Az állatok begyűjtését a lehető leghumánusabb körülmények között, hidraulikus bikafogó karokkal végzik.

És mi lesz a befogott állatokkal?

Azért is fontos, hogy az elkapott bivalyok és szarvasmarhák ne sérüljenek, mert a befogás után piacokon értékesítik őket. Ezzel pedig mindenki jól jár: a túlszaporodás megakadályozásával fellélegezhet a környezet, az állatok befogói, sőt azon földek tulajdonosai is profithoz jutnak, ahol az állatokat elkapták, és mivel ezek a birtokok gyakorta elszegényedett bennszülötteké, ez a bevétel számukra életmentő lehet.

Óvatosan! Csak kevesen képesek erre a munkára!

Itt akár egytonnás állatok megkereséséről, becserkészésről és befogásáról van szó, méghozzá úgy, hogy azok az állatok ne sérüljenek meg közben. Összehangolt és kitartó munkára van szükség, a befogáskor pedig elengedhetetlen a precizitás és a gyorsaság, különben baleset lehet a vége – és nem csak az állománynál. A bikafogók megannyi olyan zúzódásról és csonttörésről tudnak beszámolni, amelyeket munka közben szenvedtek el. Nem meglepő, hogy az ausztrál vadvidéken dolgozó több mint 50.000 hajtó közül alig 100 foglalkozik elvadult bikák befogásával. Ráadásul ezek az állatok nem szeretik, ha „befogdossák” őket, gyakorta nekitámadnak a hajtóknak, és így lesz a vadászból préda...

Ráadásul még csak külső segítséget sem lehet kérni, ugyanis az állatok begyűjtése gyakorta több száz kilométerre történik a legközelebbi településtől, ahol nincs se térerő, se wifi, csak a vad pusztaság, ameddig a szem ellát. Otthonunk biztonságából most viszont betekintést nyerhetünk az Ausztrál bikafogók kalandos életébe, ez a tízrészes széria ugyanis kendőzetlen közelségből mutatja be ezt a páratlan és páratlanul nehéz hivatást.