Falra fel! Plakátaukció 4.0

Valódi ritkaságokkal jön a negyedik fázis!

A Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium által szervezett negyedik – a rendkívüli helyzetre való tekintettel ezúttal az online térben megvalósuló – árverésen különleges, hirdetménynek, falragasznak szánt plakátok, eddig sehol sem látható valódi ritkaságok is kalapács alá kerülnek. A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, 150-nél is több tételből álló online aukción filmes, zenei, kiállítási, propaganda- és reklámplakátokra is licitálhatnak az érdeklődők november 20-án a világ bármely pontjáról.

Az aukció szervezői elkötelezettek amellett, hogy minél szélesebb réteggel ismertessék meg a magyar plakátművészet nemzetközi viszonylatban is értékes, különleges hangvételű, merész vagy éppen absztrakt alkotásait, valamint minél inkább megszerettessék a közönséggel ezeket az alkotásokat. A különleges helyzetre és a kormány által meghozott döntésekre való tekintettel idén az online térben licitálhatnak az aukciós anyagra az érdeklődők – akár telefonon, akár online, vagy vételi megbízással – a világ bármely pontjáról, amennyiben november 19-ig regisztrálnak az Axioart oldalán az árverésre.

Itthon, a nyugati trendekkel ellentétben ma még viszonylag ritkán köszön ránk magánlakások faláról egy-egy eredeti plakát, pedig ezek a grafikai munkák könnyen bárki otthonának ékességeivé válhatnak. A Falra fel! aukció változatos kínálatában a magyar és külföldi filmes anyagok mellett reklám, propaganda, és kiállítási darabok is színesítik a kollekciót. Az eredetileg tömeggyártásban nyomtatott, falragasznak szánt, mára már alig néhány példányban fellelhető plakátok egyedi értéket képviselnek. A XX. században számos emblematikus tömörségű, dekoratív felületekkel komponáló, szellemes és szövegükkel is figyelemfelkeltő remekmű készült. Nem csupán a filmrajongók, a gyűjtői szenvedéllyel rendelkezők, de a kreatív lakberendezési alternatívákat, ötleteket kedvelők is megtalálhatják a számukra leginkább megfelelő darabot a nappali, az iroda vagy éppen a gyerekszoba feldíszítéséhez. Az imádott film vagy éppen a rajongott grafikus alkotása ráadásul – a nemzetközi trendeket látva –, jó befektetésnek is ígérkezik a jövőre nézve.

A Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium egy olyan szenzációs kollekciót mutat be ezen az aukción, ami eddig még sehol sem volt látható. Negyvenkét plakát, amely felöleli Bud Spencer és Terence Hill közösen forgatott teljes életművét a Szuperhekusoktól a Különben dühbe jövünkig, de olyan filmek is a gyűjtemény részét képezik, mint a Nevem senki vagy a Piedone Egyiptomban. És azt se felejtsük el, valóban, Kincs, ami nincs, ráadásul ez esetben van!

A különleges tételekre vadászó gyűjtők figyelmébe ajánlják a szervezők Bíró Mihály három nagyméretű grafikáját. Mára már a történelem részét képezik a rendszerváltás korát idéző tételek a Fidesz; a Minden jót magyarok! vagy Orosz István koronás, címeres alkotása. A szocialista termékek promócióját erősítő grafikák között megtaláljuk olyan régi nagy márkák plakátjait, mint a Fabulon, a Sztár üditő, a Triál, az Ofotért, a Fékon, vagy a tejivást népszerűsítő Egy pohár tej. Ezek a falragaszok tökéletes párhuzamba állíthatók a rendszer kultfilmjeivel, az Egészséges erotikával, az Eszkimó asszony fázikkal, a Szindbáddal vagy éppen az Idő van-nal.

Nem kevésbé színvonalas és izgalmas a nemzetközi felhozatal sem. A soraikban magányos hősök, elszabadult hajóágyúk és balhés csajok is megbújnak, mint a Star Wars, Indiana Jones, a Jó, a rossz és a csúf, Ben Hur, a Profi, a Szakasz, a csodálatos Amélie, Borsalino, a Dühöngő bika, a Nagy balhé, Pat Garret és Barbarella.

A korábbi Falra fel! aukciók alkalmával is mindig nagy sikert aratott a zenei válogatás, és a rajongók most sem fognak csalódni. November 13-án a Bonanza Banzai, az LGT, a Pál utcai fiúk, az Illés és Koncz Zsuzsa, Bartók, a Vágtázó halottkémek, a Trottel-Aurora és A bál is tiszteletét teszi kétdimenziós változatban.

Az árverési anyag előzetesen november 16-án és 17-én a Próféta Galériában (1111 Budapest, Szent Gellért tér 3.) 13 és 18 óra között, november 19-én és 20-án pedig a Múzeum Antikváriumban (1053 Budapest, Múzeum krt. 35.) 10 és 18 óra között tekinthető meg.

Időpont: 2020. november 20. 19:00

Online árverés itt.  Facebook. A plakátaukció katalógusa itt.