A Disney+ bejelentette őszi premierjeit: érkezik többek között a Jilly Cooper ikonikus regénye alapján készült Riválisok (Rivals) című brit saját gyártású drámasorozat, a Marvel Television Mindvégig Agatha (Agatha All Along) című sorozata Kathryn Hahn főszereplésével, a Ryan Murphy által készített Doctor Odyssey, A Grace Klinika (Grey's Anatomy) és az FX A nagy öreg (FX’sThe Old Man) című nagysikerű sorozatok új évada.
Ezúttal a játék jegyében!
Játsszunk! Közjátékok, hangjátékok, csendjátékok. Szabályos vagy szabály nélküli játékok és játék a szabályokkal. Komolyzene játékból. Játékmesterek. Játszóterek. Együtt játszunk. 2021. január 8-17. között, nyolcadik alkalommal rendezik meg Budapest különleges zenei seregszemléjét, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált. A korábbi évekhez hasonlóan, Budapest fontos kulturális helyszínein valósulnak meg a fesztivál programjai az újzene iránt érdeklődők számára. A januári időszakban az események az online térben érhetők el, de a fesztivál előadásainak egy további része az év során megrendezésre kerül. A programok közt ősbemutatókat is magukban foglaló koncertek mellett számos interaktív beavató foglalkozás, színházi előadás, kiállítások, családi programok, beszélgetések, műhelyfoglalkozások és filmvetítések is lesznek ezúttal is. A fesztivál kiemelt témája tehát 2021-ben: a JÁTÉK.
A tíznapos fesztivál célja új módszerekkel bemutatni, és ezáltal a közönséghez közelebb hozni az újzenét, a komolyzene avantgárd hagyományaiból táplálkozó irányzatát, amelyben mára műfajok széles skálájának eszköztára megtalálható. A 2021-es fesztiválprogram, tekintettel a világjárványra, új technikai megoldásokat – mondhatni új játékszabályokat –, több online-közvetítést és erősebb online tartalmat foglal magába. A koncertek közönségének azonban ezúttal is – az est programja előtt, vagy gyakran a darabok közé ékelve – részben interaktív bevezető előadásokat tartanak az események kurátorai, amelyekbe mindenki bekapcsolódhat, és szórakoztató, kreatív módon kerülhet közelebb egy-egy kompozíció eszköztárához, zeneszerzői nyelvéhez. A fesztivál januári programja sok intenzív és játékos „átlátnivalóval" szolgál. Ennek ellenére a jelenlegi járványhelyzet néhány esetben megkövetelte, hogy az eredetileg januárra tervezett programok közül több – jellemzően azok, melyeken külföldi fellépők működnek közre – a tíznapos fesztiválon túl az évad hátralévő, biztonságosabbnak ígérkező részében kerüljön megrendezésre.
A fesztivál programjának fontosabb eseményei
2021. január 8- án kerül sor a Zeneakadémia online felületén a fesztivál nyitóhangversenyére, mely Vidovszky László korai műveiből rendezett szcenikus koncertpár első része. Ezen a Schröder halála című 1975-ben komponált szóló zongoramű hangzik el, melyben Balog Józsefen, a hangszeres szólistán kívül három asszisztens vesz részt, akik három különböző preparációs réteg lépésenkénti beépítésével lassan formálják át a zongora hangját. Az est második részét, melyen többek között a Nárcisz és Echó című kamaraopera is elhangzik, március 28-án tartják a Zeneakadémia Solti termében.
A 2021-es programsorozat rezidens együttese: Christoph Ressi grazi zeneszerző, programozó és Benes Szilárd, szintén Grazban élő magyar származású klarinétművész duója. Kettejük közös munkájának fő fókusza a hangszerrel vezérelt videójáték, illetve szabadon irányítható audiovizuális alkotás létrehozása, e mellett Interaktív installációt, workshopot, többféle koncertet is adnak a fesztivál szervezésében Budapesten. Ennek első megjelenése az E-Trafó felületén közvetített bemutatkozásuk, melyen megismertetik a közönséggel a game_over, valamint a Terrain Study című munkáikat.
Január 10-én a Fuga közvetítésében kerül sor a Next Generation fiatal zeneszerzőket bemutató koncertre, melyen magyar, osztrák és német zeneszerzők alkotásait ismerheti meg a közönség a budapesti Ensemble Z előadásában, Varga Judit, Moritz Eggert és Tornyai Péter válogatásában. Ugyanitt egy héttel később a fesztivál zárásaként a CentriFUGA kortárszenei műhely zeneszerzői (többek között Kedves Csanád, Balogh Máté, Bolcsó Bálint) tánc és szólóhangszer duójára írt műveit adják elő. Szintén magyar ősbemutatókból álló programmal készül a fesztiválra a Budapest Improvisers Orchestra (BIO).
Január 11-én a BMC könyvtárában a WortLaute című vokális koncerten ősbemutatóként hangzik el Christoph Herndler osztrák zeneszerző Jeney Zoltán emlékére komponált I Sing Your Name című műve Kovács Lenke és az Ensemble Mobile előadásában.
Január 15-én a Müpából közvetítjük a Mikamo (lásd fotón) - Közép-Európai Kamarazenekar estjét, Schubert & Tsai címmel. Ajtony Csaba vezényletével elhangzik többek Illés Márton új vonószenekari műve, a Müpa Zeneműpályázatának egyik nyertes alkotása, valamint Varga Abigél, Mathias Schmiedhammer és Ivan Buffa olyan új alkotásai, amelyek mind Franz Schubert Rosamunda-közjátékainak ihletésére születtek a fesztivál és a kamarazenekar felkérésére.
Január 16-án a BMC hangversenytermében Dinyés Dániel, Parti Nagy Lajos szövegére komponált Pierrot variációk című művét adja elő Arnold Schönberg Pierrot Lunaire-jét követően az UMZE kamaraegyüttese, Vajda Gergely vezényletével, Kolonits Klára és Erdős Attila énekszólójával.
Az év hátralévő részében számos külföldi művészt láthatunk majd vendégül. Sor kerül a Trafóban Lluïsa Espigolé spanyol művész multimediális zongora előadására; az Örkény Színházban a svájci Collctif Barbare és Bíró Kriszta adja elő Agota Kristof A nagy füzet című regényének zeneszínházi adaptációját, amelyben többek között Kurtág György, Bartók Béla művei, valamint magyar és román népzenei motívumok is helyet kaptak. A Budapesti Francia Intézetben lesz hallható az olasz-német-francia Die Hochstapler zeneszerző-előadó kollektíva, akiknek egyedi játékszabályokon alapuló előadási metódusait többnapos budapesti mesterkurzus keretében is megismerhetik az érdeklődők. A fesztivál hamarosan megújuló honlapja – az eseményekre vonatkozó aktuális információk mellett – számos érdekes zenei játékot és egyéb a fesztiválhoz kapcsolódó tartalmat kínál hamarosan.
A fesztivál szervezői: 2B, Artus, Art9, Budapest Music Center, Budapesti Francia Intézet, Fészek Művészklub, Fonó Budai Zeneház, FUGA – Budapesti Építészeti Központ, Egy Hangversenyteremért Alapítvány, Gryllus Kft., Három Holló, Jazzaj, MoME, Müpa-Budapest, MuPATh, Örkény Színház, Pro Progressione, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Zeneakadémia
A fesztivál támogatói és együttműködő partnerei: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Ernst von Siemens Musikstiftung, Goethe Intézet, Filharmónia Magyarország, Hochschule für Musik und Theater München, Institut für Neue Musik - Hochschule für Musik Freiburg, Instituto Cervantes, Universität für Musik und darstellende Kunst Wien, Nemzeti Kulturális Alap, Olasz Kultúrintézet, Osztrák Kulturális Fórum, Pro Helvetia Schweizer Kulturstiftung.