A DACHSER segítségével jutottak el az adományok a rászorulókhoz

A DACHSER kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fenntartható társadalom érdekében civil szervezeteket támogasson, nemcsak nemzetközileg, de lokálisan is.

A múlt évben a Liegl & DACHSER a MikulásGyár munkáját segítette, a vállalat felajánlotta, hogy elszállítja az ország 24 Auchan áruházában összegyűjtött adományokat a Magyar Vöröskereszt helyi szervezeteihez. 2020-ban nem egy, hanem 24 MikulásGyár működött, mivel az ország összes Auchan áruházában gyűjtötték az adományokat a rászorulóknak. A Liegl&Dachser Kft. felajánlotta, hogy az Auchan áruházakban összegyűlt adományokat eljuttatja a Vöröskereszt kirendeltségeihez.

Mint azt Szabó Péter és Szontágné Hajnal Zsuzsanna elmondta, vállalatunk fontosnak tartja, hogy egy ilyen kezdeményezés mellé álljon. “Úgy gondoljuk, most még inkább szükség van az összefogásra és tapasztalatink szerint sokszor a szállítás megszervezése a legnagyobb feladat, ezért ajánlottuk fel segítségünket, hogy ebben támogathassuk a szervezetet és az adományok időben eljuthassanak a rászorulókhoz.”

Zsolnai Endre, a MikulásGyár tulajdonos-főszervezője elmondta: „A pandémiára és annak gazdasági hatásaira tekintettel, leginkább tartós élelmiszerekre, tisztálkodási és fertőtlenítőszerekre volt szüksége a rászorulóknak. A gyűjtést ezek szerint szerveztük meg. A múlt évnek egy különleges üzenete volt: a MikulásGyár akkor is működik, ha olyan nehézségek vannak a világban és hazánkban, amelyekre nem számíthattunk. Sokszorozott erővel és energiával dolgoztunk azokért, akik máshonnan nem kaptak segítséget”. - tette hozzá Zsolnai.

A Magyar Vöröskereszt a budapesti és vidéki gyűjtőpontokon biztosította az önkénteseket, s gondoskodott arról, hogy a legjobb helyekre kerüljenek az adományok. A hazánkban 139 éve működő humanitárius szervezet óriási feladatot látott el azzal, hogy önkéntes hálózatát hadrendbe állította és 20 napon keresztül sokezer munkaórában vette át és kezelte a felajánlásokat.

A DACHSER nemzetközi szinten is segít

Aki globálisan működik annak felelőssége van. Különösen igaz ez a logisztikára, mert ez köti össze az embereket, a piacokat és a termelési területeket az országhatárokon keresztül. Emiatt a DACHSER kötelességének érzi az emberek életkörülményeinek javítását azokban a fejletlenebb régiókban, ahol a vállalat aktív. A vállalat filozófiája a társadalmak és a demokráciák megerősítésére irányul, támogatja az embereket saját önbizalmuk fejlesztésében és támogatást nyújt számukra. Ennek érdekében a DACHSER számos projektet támogat a terre des hommes gyermekvédő szervezettel együtt. Az 1960-ban alapított szervezettel együtt a DACHSER 2005 óta támogat projekteket az emberek önellátásának elősegítésére Indiában, 2014-től Namíbiában és 2015-től Brazíliában, valamint Nepálban.