A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

Balázs Júlia: Álmodj rólam, Demetrius című drámája debütál május 5-én, szerda este 20 órától a webszinhaz.com-on.
Az etűdöt Shakespeare Szentivánéji álom című művének alapján írta Balázs Júlia.
Szereplők:
Heléna – Hartai Petra, Békési-Szombati Anett
Hermina – Ténai Petra
Demetriusz – Rohonyi Barnabás
Puck – Szőke Abigél
Oberon – Kovács Gerzson Péter
Koreográfia - Kovács Gerzson Péter
Operatőr - Meister Natália Nóra
Rendezte: Magács László
„Együtt voltunk, igen, talán együtt sem voltunk.
Heléna és Demetrius, egyoldalú románca - így mondanám.
Szerettelek, még talán most is szeretlek.
Vonzol magadhoz, keményszívü mágnes - ezt mondtam neked.
Amikor együtt voltunk, legalábbis az én vágyaimban.”
William Shakespeare: Szentivánéji álom
A sorozatot egy virtuális társulat hozza létre, amelyben a magyar kulturális élet jeles alkotói vesznek részt. A premierket követően, minden szerdán érkezik az új epizód a www.webszinhaz.com felületén, este 20 órától, a publikált epizódok visszanézhetőek a műsortárban. Bővebb információk, színlapok. A sorozat trailere it érhető el.