Nagy várakozás után végre mozikban az Éden!

Május 27-től látható Kocsis Ágnes új filmje.

Végre mozikba került a Cannes-i díjas Pál Adrienn és a Friss levegő című filmek rendezőjének, Kocsis Ágnesnek legújabb nagyjátékfilmje, az Éden. A film nagysikerű világpremierje 2020-ban a neves Rotterdam Nemzetközi Filmfesztiválon volt, majd az elmúlt évben a világ további számos fesztiválján is bemutatkozott. Itthon azonban több mint egy évet kellett várni arra, hogy a nézők nagyvásznon láthassák a lélegzetelállító képi és hangi világú alkotást. A magyar-román-belga koprodukcióban készült mű különös szerelmi történet, amelynek főszereplője egy harmincas évei végén járó nő, aki mindenre allergiás, ami a modern világgal jár, ezért teljes elszigeteltségben él. A történetet finom humor szövi át. A film dermesztő pontossággal vetítette előre a járvánnyal kapcsolatos világméretű változásokat.

Kocsis Ágnes rendező kiemelte: „Az érdekelt, hogy mit tesz az emberrel a teljes izoláció, a valódi szeretet hiánya, illetve hogy milyen hatással van az emberi kapcsolatainkra az, hogy tönkretesszük a természetet, az élőhelyünket, a Földet.”

A film női főszerepét Évát, az Arany Aréna-díjas ismert horvát színésznő, Lana Barić, a férfi főszereplőt, Andrást pedig Daan Stuyven belga rocksztár alakítja, aki DAAN nevű formációjával ismert szereplője az európai könnyűzenei életnek, ám nagyvásznon, filmfőszerepben most először lesz látható, illetve Bocskor Salló Lóránt, mint Éva öccse. Az Éden c. filmben szerepel még Katona László, Török-Illyés Orsolya, Keszég László, Friedenthal Zoltán, Németh Gábor író, Kistamás László, Thuróczy Szabolcs, Adorjáni Bálint, Kembe Sorel, és Gattyán Lili.

A produkció vágója Mezei Áron, látványtervezője Vinnai Petra, látványtervező supervisor Varga Judit, hangmérnökei Herman Pieëte, François Dumont, Juhász Róbert, Székely Tamás jelmeztervezője Kiss-Matyi Mónika.

Az Éden a Nemzeti Filmintézet 440 millió forintos gyártási támogatásával, a Mythberg Films gyártásában készült. 2021. május 27-től látható a magyar mozikban, a gyártó forgalmazásában.

Éden színes magyar film

Országos premier: 2021. május 27.

Rendező, forgatókönyvíró: Kocsis Ágnes

Társ-forgatókönyvíró: Ivo Briedis, Németh Gábor és Andrea Roberti

Vezető producer: Berger József

Producerek: Pataki Ági, Oana Bujgoi Giurgiu, Els Vandevorst, Alain Berliner

Operatőr: Tóth Widamon Máté

Főszereplők: Lana Barić, Daan Stuyven, Bocskor Salló Lóránt, Roberti Maja, Makranczi Zalán, Kardos Róbert

Trailer itt.  Részletek a filmből itt,     itt,   itt.