Traumaábrázolások a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből. (2B Galéria)

A holokauszt ábrázolása, ábrázolhatósága mindig is érzékeny és sokat vitatott kérdése volt mind az irodalomnak, mind a képzőművészetnek. A szemtanúk nézőpontja, a látottak dokumentálása kulcsfontosságú a holokauszt megértéséhez, értelmezéséhez. Létezik egyfajta konszenzus arról, hogy a történtek hű dokumentálásának alkalmas eszköze és „bizonyítéka” csakis a fotó vagy a film lehet. Ez esetben milyen funkciót tölthet itt be a képzőművészet? Az egyéni asszociációk, a történtek egyéni vizuális nyelven való megfogalmazása, és végül maga a műélvezet összeegyeztethető-e a vészkorszak borzalmaival? A képregény műfaja, a játék vagy a humor alkalmas lehet-e a trauma feldolgozására, átadására?

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményében több olyan mű vagy album található, amelyek a koncentrációs táborok, a gettó vagy a munkaszolgálat mindennapjait örökítik meg. Külön csoportot képviselnek azok a képek, amelyek dokumentarista szemlélettel, a szemtanúszerep fontosságának tudatában, mintegy tudósítóként vagy hírvivőként ábrázolják a lágerekben vagy a gettóban történt eseményeket. Ezzel ellentétes felfogásúak azok a munkák, amelyek szubjektív − akár szimbolikus − módon közelítenek a témához.

A művek többségére jellemző, hogy sokszor a képi ábrázolásokhoz szervesen kapcsolódó, címként is értelmezhető feliratok jelennek meg rajtuk. Az írás nem csupán kíséri az ábrázolt témát: a kép és a szöveg egyidejű olvasása arra sarkallja a nézőt, hogy több síkon értelmezze a sokszor egymással ütköztetett képi és írásos tartalmat. A sok esetben gyerekrajzszerű, feliratozott művek szinte képregényes formában mesélik el, „játsszák újra”, dolgozzák fel a lágerben történteket. A holokauszt eseményeinek játékeszközökkel való „eljátszása” gyakran jellemzi a holokauszttúlélők és az őket követő generációk művészetét (például: Zbigniew Libera LEGO. Koncentrációs tábora, Art Spiegelman Maus című képregénye). A trauma és a dráma helyett így az elbeszélésre és a narratívára helyeződik a hangsúly – a játék, mint módszer eltávolít, helyettesít, megidéz, és közben talán a feldolgozás eszközévé, terápiává is válik.

A kiállításon bemutatott önéletrajzi ihletettségű művek esetében a kép és az írás szerves egysége sajátosan személyes elbeszélésmódot eredményez. A tárlat az itt szereplő alkotók munkamódszerének közös vagy éppen eltérő gyökereit szeretné feltárni. A művek együttes kiállításával olyan kérdésekre keressük a választ, hogy vajon mit jelent szemtanúnak lenni, miért lehet fontos a narratív, képregényszerű ábrázolásmód, és hogyan segíti az emlékek mélyebb megértését a kép és az írás együttes használata.

Kiállító művészek: Abádi Ervin, Adler Miklós, Barta Ernő, Bán Kiss Edit, Fekete Edit, Gedő Ilka, Gyenes Gitta, Jankai (Jankay) Tibor, Lakos Alfréd, Lukács Ágnes, Reichental Ferenc, Shraga Weil, Turán Hacker Maria, Vörös Géza

kurátor: Farkas Zsófia, művészettörténész - Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár

Megtekinthető augusztus 17-ig. 2B Galéria - Ráday utca 47.