A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújítottváltozatának kópia premierjével. A Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb legkönnyedebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és bő 70 év után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

A háromnapos program célja, hogy fókuszba állítsa a magyarországi roma kultúrát.
Mindezt különböző művészeti ágak által nyújtott eszközök felhasználásával, művészek, alkotók, szakemberek bevonásával hívjuk életre.
A megnyitó napon „Porajmos a képzőművészetben" címmel a háromnapos fesztivál indító programjaként a KuglerArt Galériával együttműködve kifejezetten a roma holokauszt témaköréből válogatott festményeket és grafikákat mutatunk be. A képek a megnyitó után két hétig megtekinthetőek.
A művészi produkciók mellett a második napon kerekasztal beszélgetéssel elsősorban a roma jazz művészeket, roma zenészeket elmúlt évtizedekben ért diszkriminációra, annak változására, a roma zenészek szélesebb társadalmi rétegekben való megítélésére, annak formálódására fókuszálunk.
Augusztus 2-án, 3-án és 4-én esténként kiemelkedő roma művészek alkotta formációk koncertjeivel és a koncerteket követően Jam Session-nel is várják az érdeklődőket.
További információ itt.