Érzelmeink története - Felsőörsi Fotóudvar

Augusztus 18-ig a felsőörsi Civilházban és környékén.

Több mint 10 kortárs alkotó és gondolkodó, 5 kiállítás, különleges esti fotóinstalláció, André Kertész könyvbemutató, kertmozi, koncertek, zenés gyerekprogramok, valamint izgalmas beszélgetések érzelmeink történetéről és ábrázolásáról Charles Darwintól a kortárs fotóművészetig várják az érdeklődőket. Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével.

Az idei eseménysorozat Felsőörsön új helyszínnel bővül. A Capa Központ szervezésében megvalósuló Felsőörsi Fotóudvarban Érzelmeink története címmel a kortárs fotográfiáé a főszerep: a kiállítások az érzelmek fotografikus ábrázolásának különböző lehetőségeit mutatják be eltérő hozzáállású alkotók szemszögéből. „Öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem és undor – a hat emberi alapérzelmet arcmimika alapján minden kultúrában felismerik. Az emóciók központi szerepet játszanak a viselkedésünkben, gondolkodásunkban, kommunikációnkban. Az alapérzelmeink változó ideig jelennek meg az arcunkon – egy pillanat is elég egy mosolyhoz, de akár órákon át tudunk sírni. Bár a másodperc tört része alatt felismerjük őket, változékony érzelmeink mélyebb tanulmányozásához szükség van a kimerevítésükre, ehhez pedig az egyik alapvető segédeszköz a fénykép” – emeli ki Mucsi Emese a kiállítás kurátora.

A Fotóudvarban látható Ajpek Orsolya fotóriporter Érzelmi bevonódás versus objektivitás című tárlata, valamint Gerhes Gábor (lásd fotó) képzőművész Melankólia és Szombat Éva Boldogság című kiállítása. Gerhes Gáborral és Szombat Évával beszélgetést is tartanak. A központi, Darwin Pop-Up című tárlat jelenkori nézőpontból mutatja be és értelmezi Charles Darwin Az érzelmek kifejeződése az embernél és állatoknál című munkáját, amely amellett, hogy az etológia egyik alapműve, fotótörténeti mérföldkőnek is tekinthető, mert az első olyan tudományos kiadvány, amelyben fényképek is szerepelnek illusztrációként. A kiállításon Pléh Csaba pszichológus, nyelvész és Mucsi Emese, a Capa Központ kurátora mellett Czigány Ákos fotográfus is tart tárlatvezetést, akinek Darwin Online című fotótárgya a kiállítás egyik központi elemeként jelenik meg. Az alkotás a Darwin-munka nyomdafesték nélküli oldalainak felhasználásával készült. Az üres lapok felülete láthatóvá teszi az eredeti anyag, az akkori technológia jellemzőit és kísérteties módon érzékelteti a könyv 1890-es második kiadásának megjelenése óta eltelt idő "nyomát" - olvasható a közleményben.

A kertmoziban Forgács Péter és Can Togay Német egység a Balatonnál című dokumentumfilmjét, valamint Kepes András André Kertész hazaérkezett című 1984-es riportfilmjét láthatják az érdeklődők. Vetített képes előadáson mutatja be Kincses Károly fotótörténész, muzeológus, szerkesztő André Kertész és Szigetbecse című könyvét. Darwintól a csirkeportrékig - Az érzelemkifejezés evolúciós elmélete címmel Csányi Vilmos biológus, etológus, valamint Szalai Dániel és Czigány Ákos fotográfusok részvételével tartanak beszélgetést.

Felsőörsi Fotóudvar

2021. augusztus 18-ig 17.00–24.00

8227 Felsőörs, Szabadság tér 5.

Kiállító alkotók: Ajpek Orsolya, Czigány Ákos, Gerhes Gábor, Szombat Éva

A Felsőörsi Fotóudvar meghívott vendégei: Csányi Vilmos etológus, író, egyetemi tanár; Forgács Péter médiaművész; Kincses Károly fotótörténész, muzeológus; Mona Dániel zenetörténész; Nemes Z. Márió esztéta; Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus; Pléh Csaba pszichológus, nyelvész; Szalai Dániel fotográfus és a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei

Együttműködő partner: Felsőörs Község Önkormányzata, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Kurátor: Mucsi Emese

További információ, részletes program itt.