Budapestre érkeznek a világ vezető ékszertervező művészeinek alkotásai

Kortárs Ékszerhét Budapest /Budapest Jewelry Week (BJW)

Idén ismét nagy fába vágta a fejszéjét az a 4 fős ékszertervezőből álló fiatal csapat, akik a FISE égisze alatt immár 7. alkalommal szerveznek kortárs ékszertervezők alkotásaiból kiállítást. Idén azonban nem csak nevében újult meg az eseménysorozat, hanem tematikájában is. Hiszen az Ékszerek Éjszakája Budapest elnevezést felváltotta a Kortárs Ékszerhét Budapest/Budapest Jewelry Week cím, ami sokkal jobban utál már arra, hogy rég kinőtték az egyéjszakás jelzőt. Valamint tartalmában is megújul, hiszen idén Budapestre hozzák a világ ékszereinek trendjét meghatározó és befolyásoló ékszertervező művészeinek alkotásait.

IDOL c. tárlat

2021. augusztus 28.- szeptember 12. / Ráth György-villa

A Kortárs Ékszerhét Budapest/Budapest Jewelry Week 2021. augusztus 28. és szeptember 12. között Budapesten mutatja be a világ vezető ékszertervező művészeinek alkotásait. A nemzetközi tárlat címe IDOL. Célja, hogy hidat építsen múlt és jelen közé. A BJW fontos célkitűzése, hogy az elmúlt másfél év nehézségei után olyan kiállítással örvendeztesse meg a közönségét, amilyenre eddig hazánkban még nem volt példa; karnyújtásnyi távolságba, egy fedél alá kerülnek az elmúlt 40 év kortárs ékszertervezőinek munkái. Ez a kivételes alkalom lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődők egy átfogó képet kaphassanak a világ művészi ékszereinek legjavából, amely 12 ország, közel 30 alkotójának munkáit mutatja be.

Olyan kiemelkedő, nemzetközi alkotók munkái kerülnek kiállításra, akiknek munkássága meghatározó hatással volt/van a kortárs ékszer fejlődésére. A meghívott alkotások között szerepelnek többek közt Gijs Bakker, Otto Künzli, Ruudt Peters, Giovanni Corvaja ékszerei. Az eseménysorozat két hete alatt angol és magyar nyelvű tárlatvezetések, valamint kortárs ékszerek témakörben nemzetközileg elismert ékszertervezők, kurátorok online és személyes előadásai lesznek láthatóak.

Programok:

  Augusztus 28. 16:00

Tárlatvezetés - a szervezők: Biró Zsófia Gizella, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Tengely Nóra

  Szeptember 04. 16:00

Angol nyelvű tárlatvezetés - Török Tünde, a MyMuseum igazgatója és kurátora

  Szeptember 04. 18:00

Lecture - angol nyelvű online előadás kortárs ékszer témában. Előadók: Alice Floriano és Bryna Pomp az online felület megnevezése a Facebook oldalon és a website-on lesz.

  Szeptember 07. 18:00

Folyók mentén, a 2020 FISE díjnyertes Besnyői Rita kiállítása - a megnyitón közreműködik: I am Yank, helyszín: FISE galéria

  Szeptember 10. 18:00

Ruudt Peters budapesti előadása kortárs ékszer témában – A helyszín még egyeztetés alatt. Az előadásra regisztráció szükséges!

  Szeptember 11. 16:00

Tárlatvezetés - a szervezők: Biró Zsófia Gizella, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga

  Szeptember 12. 15:00-18:00

Találkozz és beszélgess a szervezőkkel!

Alice Floriano

Alice Floriano ékszertervező  2007-ben szerzett diplomát a londoni Central Saint Martin egyetemen, majd a karrierjét asszisztensként kezdte a lisszaboni Tereza Seabra Galériában, majd később oktatóként is tevékenykedett.  A 2015. óta működő galériája ami az ő nevét viseli, a brazíliai Porto Alegre-ben található. Legfontosabb célkitűzése a kortárs ékszer mint művészeti mozgalom és kulturális kifejezésmód bemutatása és népszerűsítése. A galéria ma már közel 50 ékszerészművészt képvisel, akik között ugyanúgy megtalálhatók a világ minden tájáról érkező, befutott művészek, mint a feltörekvő, fiatal tehetségek. A galéria szívesen képviseli magát különböző nemzetközi eseményeken is, mint a Milánói Ékszerhét vagy az Athens Jewelry Week.

Bryna Pomp

Bryna Pomp egy nemzetközileg elismert kortársékszer szakértő és kurátor.   A Wheaton College-on szerzett művészettörténész diplomát, majd termék menedzserként is dolgozott, illetve különböző galériáknál volt felvásárló. A New York-i születésű művészettörténész egész életében az ékszerek világában tevékenykedett. Különleges érzékkel bír a fiatal ékszertervező tehetségek felfedezésében. Több száz, általa pártfogolt alkotó köszönheti szakmai fellendülését az ő segítségének és jó szemének. Jelenleg a New York-i design múzeum (MAD About Jewelry – Museum of Art and Design) boltjának kurátora.

Ruudt Peters

Az amszterdami székhelyű Ruudt Peters hagyományos technikákkal készít kortárs ékszereket. Munkáiban sok mélység és jelentés rejlik. Azt mondja, nem a test díszítése érdekli, hanem az, hogy az általa készített darabokban hogyan tükröződnek a világról alkotott gondolatai és életfilozófiája. Ruudt munkáit amszterdami, karlsruhei, New York-i és antwerpeni galériákban árulják.

A tárlatvezetéseken múzeumi belépő megfizetésével lehet résztvenni - a tárlatvezetésekre előzetes regisztráció szükséges. A tárlatvezetések helyszíne a Ráth György-villa. Minden további részletes információt az esemény weboldalán és Facebook oldalán tesznek közzé a szervezők folyamatosan. Ehhez a páratlan kiállításhoz méltó helyszínül szolgál a Magyar Iparművészeti Múzeum részét képező Ráth György-villa, ahol az IDOL című tárlat 2021. augusztus 28.-szeptember 12. között az IMM nyitvatartási idejében tekinthető meg, belépőjegy megvásárlásával. Nyitvatartás: keddtől-vasárnapig 10:00-18:00-ig

Az esemény háttérszervezete a FISE - Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület, az esemény szervezői: Biró Zsófia Gizella, Fekete Fruzsi, Horányi Kinga, Tengely Nóra

Website,    Facebook,    Facebook event