ZeneHorizont: Távlatok

A zene és a sport párhuzamáról.

A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Budapesti Filharmóniai Társaság Kovács Zoltán kortárs zeneszerző művére készített közös filmet, melyben Kunszeri Márta fuvolaművész és Lévay Petra triatlonista paralimpikon hétköznapjaiba nyerünk bepillantást. A Távlatok című film augusztus 24-én debütált a közösségi média felületein.

ZeneHorizont címmel a pandémia alatt indított új, online sorozatot az Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság, amelyben a zenében rejlő történetek kelnek életre filmes formátumban. Ezzel a rendhagyó kezdeményezéssel támogatja a BFT a kortárs zene szélesebb körű megértését, befogadását: kortárs klasszikus zenei műveket fedeznek fel egy új, vizuális szemszög által. A széria negyedik kisfilmje a sport és a zene között von párhuzamot, amely a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Budapesti Filharmóniai Társaság együttműködésében született.

Az augusztus 24-én debütált, Távlatok című filmben Kovács Zoltán Liszt-díjas zeneszerző művét vették alapul az alkotók. Mindkét területen rengeteg lemondással, gyakorlással, edzéssel jár a felkészülés, ami most egy különleges képi világba helyezve, művészi formában jelenik meg. Lévay Petra triatlonista paralimpiai élsportoló, aki Magyarországot képviseli augusztus végén Tokióban; Kunszeri Márta fuvolaművész, az Operaház Zenekarának és a Filharmóniai Társaságnak egyaránt tagja. Mindketten évekig tartó felkészülés eredményeként érték el sikereiket. Ahogyan a film végi idézetben is olvashatjuk Démokritosz, ókori görög filozófus tollából: “Többen lesznek kiválóvá gyakorlás, mint pusztán természetes tehetség folytán.” A kisfilm képi világát Tuza Norbert rendező és Szín Róbert operatőr, azaz az Ambient Pictures csapata jelenítette meg.

„Ezzel a különleges filmmel három célunk volt: egyrészt a sorozat filozófiájaként szeretnénk népszerűsíteni a kortárs klasszikus zenét, amihez a digitális tér használata ma már elengedhetetlen. Kovács Zoltán zenéje fantasztikus, lüktetése, temperamentuma miatt azonnal a sportra asszociáltunk Tuza Norbert rendezővel. Másik célunk a köszönet és főhajtás volt élvonalbeli sportolóink felé, akik ebben az időszakban küzdenek hazánk színeiben, nem utolsó sorban pedig rávilágítani a figyelmet a paralimpiai versenyekre is, melyek augusztus végén kezdődnek. Rengeteg egyéni munka, felkészülés eredménye az, amit mi ezekben a napokban nemzeti sikerként élünk meg, ahogy évekig tartó gyakorlás áll egy-egy kiváló muzsikusunk produkciója mögött is – ezt sokszor hajlamosak vagyunk elfelejteni.” – emelte ki Tóth László, a Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke.

Az emberiség életében mindig jelentős szerepet játszott a zene. Bármilyen műfajáról is legyen szó, az biztos, hogy egy életen át meghatározó emlékeket lehet kötni hozzá. Ez a jelenség a sportolók életében szintén fontos szerepet játszhat. Egy klasszikus gitár húrjainak megpendülése, és egy para-triatlonista légzésének ütemében van egy közös tényező: a ritmus. Ez a komponens elengedhetetlen, amíg világ a világ, összekapcsolja az emberiséget. Nagyon hálásak vagyunk a Budapesti Filharmóniai Társaságnak a közös kampány szervezésért és a nagyszerű ötletért!” –  nyilatkozta Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke.

A ZeneHorizont harmadik epizódja nyáron jelent meg; a Tango Noir című filmetűdben a letűnt kort felvirágoztató Haris Parkba nyerünk bepillantást. A német neoreneszánsz stílusú épületet a Budai Polgári Lövész Társaság emeltette a 19. század végén. Az eredeti épület a lövészetnek biztosított háttér mellett egy bálteremnek, egy étteremnek és egy kaszinónak adott helyszínt. A budai arisztokrácia ismert találkozóhelye volt, gróf Andrássy Gyula péntekenként itt látta vendégül a liberális páholyát, a királylátogatásokról feljegyezték, hogy egyik alkalommal Erzsébet királyné, azaz Sissi nyitotta a táncot a bálteremben. Az épület jelenlegi tulajdonosa a Haris család. Ebben a fényűző enteriőrben történik meg az időutazás az aranykorba, a filmben Kóbor Demeter balettművész koreográfiája által elevenedik meg a zene. A pillantások feszültségében egy különös, érzelmekkel telített, nosztalgikus történet bontakozik ki Derecskei András zeneszerző vonósnégyesére.

A ZeneHorizont Távlatok c. epizódja ezen a linken érhető el.