Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt.

Bíró Eszter családi, interaktív koncertje.
Miért baj, hogy az Időmanó ügyetlensége folytán összetörik a különleges világóra? Mert emiatt az időjárás, az évszakok, és a hét napjai is összekuszálódnak! Meg kell találni a szerkezet elgurult darabjait, hogy helyreálljon az idő. Ehhez a gyerekek segítségére van szükség, hogy az Időmanóval együtt kiderítsék, mely évszakban fürdünk a Balatonban, melyik nap az első a héten vagy hogy hány percből is áll egy negyedóra. Az előadás során bejárunk egy utat, beülünk az Idő-folyón a Perc-hajóba, lemegyünk a föld alá, a vízben úszunk, szállunk az égen, hogy megkeressük az óra darabjait. Hogy merre induljunk az Idő-folyón? Kiderül a koncert végére – sok dal és interaktív játék segítségével – és összeáll, újra ketyeg az óra!
Az Időmanó szerepében a Fonogram -, Gundel Művészeti - és Érték Díjas énekesnő, színésznő Bíró Eszter, aki játékosan oktatva vonja be a gyerekeket az előadásba énekléssel, mozgással.
A művésznő Állati Zenés ABC című lemezéért 2014-ben Fonogram-díjat, az év énekesnőjeként 2015-ben Érték-díjat. Az Állati Zenés ABC 1. és 2., illetve Időradír című CD-s könyvei 10 000 példányban keltek el, a Minimax és a JimJam TV-ken fut Az Időmanó kalandjai c. vadonatúj TV-sorozata. Könyveit és lemezeit már több általános iskola alsó tagozatában használják a tananyag kiegészítéseként.
Szeptember 5., vasárnap, 11:00 – Várkert Bazár, Öntőház udvar
Közreműködők:
Bíró Eszter (az Időmanó szerepében) – ének, metalofon, chimes
Födő Sándor – ütőhangszerek, vokál
Csókás Zsolt – gitárok, vokál
Cserta Balázs – szoprán szaxofon, klarinét, furulyák, magyar duda
Ifj. Tóth István – basszusgitár, vokál
Esőhelyszín: Rendezvényterem
További információk itt.




















