A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás

Sokféle újdonságokkal készülnek Ferencváros színházában a következő hetekben.

Új önálló esttel, Ady Endre költészetéből merítkezve áll a közönség elé Jordán Tamás, a Levelek Adytól című előadás premierjét szeptember 19-én vasárnap este tartják. Az ország legvidámabb fesztiváljának versenyprogramjába kapott meghívást a Maggi és Lillemor - Mamu alatt izzik a parázs című előadásuk. Nyíregyházán, a VIDOR Fesztiválon szeptember legelején játszották a vadonatúj komédiát Bezerédi Zoltán és Mertz Tibor szereplésével, Réthly Attila rendezésében. Izgatottan várják, hogy szeptember 27-étől immár saját színpadukon is havi rendszerességgel műsorra tűzhessék ezt, a még előző évadban megszületett, ám eddig közönség előtt még nem játszott produkciójukat. A rendkívül egyedi, szuggesztív személyiség, Ágens két produkcióval is bemutatkozik a Pinceszínházban, elhozza a Kurtizánképző című párkapcsolati stand up comedyjét, valamint műsorra tűzik a társulatával közösen játszott Tragédia: az ember című produkcióját. Új, havi rendszerességgel jelentkező beszélgetés-sorozatot indítanak útjára Trezor címmel, Szarka János első vendége október 25-én hétfőn este Alföldi Róbert színművész, rendező lesz.

"Eldöntöttem, hogy amikor már nem vagyok igazgató, csinálok egy önálló estet. Olyan anyagot szerettem volna, amivel el tudom mesélni, milyen világban élünk. Nem kellett sokáig kutatnom, hiszen ott van Ady, akinek megdöbbentően aktuálisak az írásai több mint száz év elteltével is." Ekképp nyilatkozott nemrég Jordán Tamás egy Indexen megjelent interjúban arról, milyen késztetés vezette arra, hogy vadonatúj önálló estet állítson össze Ady Endre költészetéből. Ady Endre írásai ma is érvényesek. Amit a publikációiban megfogalmaz az kortalan vagy mondjuk úgy, hogy ma is érvényes. Az előadásban felelevenednek Ady korának kérdései, problémái, és a néző döbbenten konstatálja, hogy ez ugyan úgy aktuális ma is! Természetesen az estben helyet kapnak versek és humorból sem lesz hiány! Különös izgalmat ad az a dramaturgiai fogás, hogy Jordán Tamás levelezni mer Ady Endrével és így bontakozik ki kettejük korlátokat nem ismerő, sajátos kapcsolata.

Előadás időpontok:

    Szeptember 19. vasárnap 19.00 Ősbemutató

    Szeptember 26. vasárnap 19.00

    Október 9. szombat 19.00

    Október 24. vasárnap 15.00

További újdonságok a Pinceszínházban műsorán:

Pál MangorKvammen - Torfinn Nag - Jon ArneSægrov - Per Inge Torkelsen:

Maggi és Lillemor - Mamu alatt izzik a parázs

Maggi: Mertz Tibor

Lillemor: Bezerédi Zoltán

Rendező: Réthly Attila

A színház közkívánatra bemutatja a legmeghatóbb és legmulatságosabb komédiát, amit két nyolcvanéves norvég néniről valaha írtak.

Maggi, az idősotthon alfanősténye új szobatársat kap: Lillemor régivágású úrihölgy, mindenben Maggi ellentéte. Kitör a háború. Határviszály. Öldöklő kézitusa. Félsikerrel kecsegtető sütőcsempészet. Életveszélyes krumplifőzés. És a fegyverletétel előtt feltűnik még Georg, Lillemor örök szerelme, aki most Magginak udvarol…

A két csodálatos főszerepet mintha Mertz Tiborra és Bezerédi Zoltánra írták volna. Réthly Attila híres norvég rendezéseinek első darabja a Pinceszínházban. Figyelmeztetés: az Ön ellenségei megnézik, ne hagyja, hogy csak ők szórakozzanak jól!

Előadás időpontok:

    Szeptember 27. hétfő 19.00

    Október 12. kedd 19.00

    Október 17. vasárnap 15.00

Ágens társulat:

Kurtizánképző párkapcsolati stand upcomedy, interaktív színházi terápia

Írta, rendezte, Zina: Ágens

A provokatív, ironikus, rendkívül népszerű középkori stand upcomedy igazi felszabadító effektussal él. Akik már látták, állítják, hogy a két nem közötti megértés és elfogadás útját indítja el. Valami megváltozik előadás után, ha más nem is, a kommunikáció mikéntje bizonyosan. Megnyílik egy olyan érzékelési tartomány, amely addig zárva maradt. A világon egyedülálló, több mint 875 előadást megért, Kurtizánképzés – szerelmi okosítás hölgyeknek és érdeklődő uraknak - kultúrtörténeti szakirányú végzettséget ad, Kurtizándiplomát. Az Alaptanterv része az érzékiség kultúrtörténeti feldolgozása, a férfi gondolkodás mibenlétének a vizsgálata és irányai, a jó kurtizán feladatai, megtudhatjuk hány éves a férfi - mindezt egy lenyűgöző személyiség tolmácsolásában. Ágens színházi eszköze a humor és az önreflexió.

Az előadást 18 éven felülieknek ajánljuk!

Előadás időpontok:

    Szeptember 26. vasárnap 15.00

    Október 5. kedd 19.00

    Október 19. kedd 19.00

Ágens társulat - Tragédia: az ember

Madách Az ember tragédiája művét újragondolta diákoknak és fiatal lelkű felnőtteknek: Ágens és Vucsics Virág

Ádám - Orlik István

Éva - Vucsics Virág

Lucifer - Ágens és Ferenc Gábor

Angyal - Sárközi György

Az ember tragédiája rendkívül aktuális, legfőképp a középfokú oktatási rendszerben részesülők számára. Hiszen a mű, a leginkább érintett korosztályt érdeklő kérdéscsoportjaira reflektál.  Az előadás és a foglalkozás vezető felelőssége, hogy megelevenítse a cyber világban ’lélegző’ diákok azon problémáit, melyek napi szinten őket is foglalkoztatják és ott található a műben is. Fel kell hívni a figyelmüket a párhuzamokra, valamint olyan kontextust kell teremteni, amiből ez a nagyon érzékeny és nyitott nemzedék – egyértelműen ’leveszi’, hogy mi az, ami rávonatkozik. Az izgalmas, iróniával indított, erős előadás mindenkinek ajánlott, akiben valaha is felmerült, hogy mi a létezés értelme. A mű lehetőséget ad a legmagasabb szintű emberi humánum és a legfőbb humánetikai kérdések vizsgálatára. Szeretnék egészen közel hívni a nézőket a szöveghez, a történetek lényegéhez. Játékkal, humorral, közvetlenséggel, interakcióval, a fiatal generáció kommunikációs eszközeivel.

Előadás időpont:

    Október 11. hétfő 19.00

Hirdetés