Sándor Pállal és Taba Miklóssal indulnak a Produceri esték

A Produceri esték – Hagyomány és haladás című online sorozat első vendége szeptember 30-án Sándor Pál producer és Taba Miklós a Filmiroda igazgatója.

Folytatódik a „Hagyomány és haladás” című filmszakmai beszélgetéssorozat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében. Az őszi sorozatnak a nyáron megjelent Magyar producerek I. interjúkötet ad aktualitást. Az esték során a házigazda, Kollarik Tamás Bánffy Miklós-díjas és Magyar Filmdíjas szakember, filmalkotó, egyetemi oktató a magyar film igazgatásához, szervezéséhez kapcsolható nemzetközi hírű szakemberekkel beszélget, s olyan legendákat kérdez a Hild-villában, mint Mikulás Ferenc, Hábermann Jenő, Sándor Pál vagy Taba Miklós.

Az őszi tematika kapcsolódik a kutatóintézet gondozásában és Kollarik Tamás szerkesztésében a Fundamenta profunda sorozatban megjelent - a ma már egyetemi oktatásba beépült - „Mozgókép és paragrafusok” és „Animációs körkép” kötetekhez és illeszkedik a Documenta Artis sorozatban publikált a Magyar animációs alkotók I. és Magyar forgatókönyvírók I. könyvekhez. Az elméleti megalapozást a Fondumanta profunda sorozat újabb filmszakmai kiadványa Kollarik Tamás – Takó Sándor: Film és jog a gyakorlatban című kötet szolgálja.

Az első rész vendége Sándor Pál rendező, producer a hazai és a nemzetközi filmszakma elismert alkotóművésze, aki 2003- 2011 között a nagymúltú Hunnia Filmstúdió élén állt. Évekig tanított a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd több mint tíz évig a Novofilm, magyar-német filmprodukciós vállalat ügyvezető igazgatója és tulajdonosa volt. 2000-ben létrehozta saját filmes cégét, a Film Street Kft-t. A Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas, Kiváló és Érdemes Művész 24 nemzetközi rangos szakmai elismerése közül a legjelentősebbek a Berlini Ezüst Medve, a Cannes-i Fipresci díj, a Chicago-i Ezüst Hugo és a Karlovy Vary-i Kritikusok Díja és a Príma Primissima Díj. Sándor Pál olyan filmeket rendezett, mint a Régi idők focija, a Szerencsés Dániel vagy a Vándorszínészek, de producerként többek közt nevéhez kötődik a Soul Exodus és a Zárójelentés is.

Kollarik Tamás másik vendége Taba Miklós a Miniszterelnöki Kabinetiroda Nemzeti Filmiroda főosztályvezetője, aki 1996 – 1998 között a Magyar Filmunió nemzetközi referense, az EURIMAGES-képviselő helyettese, 2000-2003 között az Új Budapest Filmstúdióban dolgozott. 2004-ben kinevezték az újonnan alakult Nemzeti Filmiroda igazgatójának. Ebben a minőségében a strasbourgi székhelyű Európai Audiovizuális Obszervatórium (EAO), illetve az EFARN magyar képviselője is. 2013 óta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szerzői Jogi Szekértő Testületének a tagja, 2017-től pedig a magyar Art Bizottság elnöke, majd tagja.

Az est során a szakemberek többek között arra keresnek válaszokat, hogy a koprodukcióknak milyen esélyei és lehetőségei vannak? Hogyan alakul a mecenatúra és a kultúra kapcsolata? Mi a producer feladata?

Az online Produceri esték – Hagyomány és haladás szeptember 30-án 18 órakor kezdődik, és élőben követhető az MMA MMKI Facebook-oldalán, illetve YouTube- csatornáján.

Hirdetés