25 zenész közösen lép színpadra az idei PirosLáboson

Izgalmas zenei kísérletnek ad helyet az idei PirosLábos kulturális portékák vására a magával ragadó hangulatú Szentendrei-szigeten.

Október 2-án a látogatók egy napra Szigetmonostor vendégei lehetnek, ahol 6 nép- és világzenei zenekar egyszerre lép majd színpadra közös fúziót alkotva. A rendezvényen kulturális portékák sokaságával, zenei, kézműves és kulináris ínyencségekkel találkozhatnak az érdeklődők.

„Kifőztük, hogyan is legyen az idén PirosLábos! Többnyire helyi összetevőkből, de másképp tálalva.” – jelentették be a PirosLábos Fesztivál szervezői.

Október 2-án ad helyet Szigetmonostor az egynapos rendezvénynek, ahol családias hangulatú koncertek, kézműves vásár, vásári komédia, gyermek és felnőtt programok mellett idén először egy különleges ősbemutatóval is várják a látogatókat.

Az Ötödik évszak zenekar által kezdeményezett Sziget-Világ-Zene nevű programban az ötletgazda, ifj. Csoóri Sándor, hat neves nép- és világzenei zenekart hívott meg, hogy összesen 25 zenész segítségével egy új, alkalmi formációt hozzanak létre, és a népzenéből kiindulva, közös alkotómunkával új, eddig még nem látott produkciókat mutassanak be.

A zenekarok kiválasztásánál fontos szerepet játszott, hogy más-más zenei hangzást, különböző kvalitást tudjanak hozzáadni a közös munkához, és így a megszülető új művek minél szélesebb közönséget tudjanak megszólítani.

Az Ötödik évszak a sanzonok, a Dresch Vonós Quartett a jazz, a Hurdy Gang a bourdon hangszerek sajátos hangzásvilágával színesíti a palettát, Szilágyi Marci és zenekara az autentikus népzenét képviseli, a vásári komédiák hangulatát idéző Bahorka Társulat és a Kerek zenekar pedig a gyermekeknek szóló népzenei feldolgozásokban kimagasló.

Szintén fontos szempont volt, hogy a résztvevők valamilyen módon kötődjenek a Szentendrei-szigethez. A zenekarok mindegyikében játszik szigeti lakos.

A zenei koncepciók kidolgozására és a közös alkotómunka vezetésére olyan neves mentorok vállalkoztak, mint Csoóri Sándor, Dresch Mihály, Kovács Ferenc Öcsi és Szabó Csobán Gergő, akik maguk is különböző zenei világokat képviselnek, így a közönség fültanúja lehet a népzenéből megszülető jazzes, világzenei, pop- és elektronikus zenei művek fúziójának.

A meghívott zenekarok a nap során önálló koncertet is adnak, így az érdeklődők kedvükre válogathatnak a minőségi zenei kínálatból.

A vásárban a kulturális programok sokasága mellett a régió kézműveseinek termékei és a helyi termelők finomságai is megtalálhatók lesznek, a helyi vendéglátók lábosaiból, házasszonyok fazekaiból pedig idén is remek finomságokat lehet kóstolni.

A Sziget-Világ-Zene program létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Érdemes praktikus információkért a PirosLábos Facebook oldalára ellátogatni.