Másnap máshogy: Egyre menőbb a tudatosság az alkoholfogyasztásban is

Több mint 600 ezres közösségi média elérés és közel 15 ezer weboldallátogatás a Másnap máshogy edukációs kampány eredménye.

A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács a spiritsEUROPE támogatásával indított edukációs kampányt Másnap máshogy néven. A 3 hónapos kampány szakértők és ismert influenszerek közreműködésével segítette a fiatal felnőttek edukációját a tudatos alkoholfogyasztás témakörében. A kampányidőszak alatt az italmertek.hu weboldal, amelyen a kampány szakértőinek, Antal Emese dietetikus és Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológus közreműködésével megszületett blogbejegyzések és edukatív kvízek szerepeltek, közel 15 ezer látogatást generált, a közösségi médiában megosztott tartalmak pedig több mint 600 ezer felhasználót értek el a tudatos alkoholfogyasztás pozitív üzenetével.

„A nemzetközi és tagvállalati támogatással, a Szeszipari Szövetség és partnereinek közös együttműködésével megvalósult kampány elérte célját, azaz sikerült mozgósítania a 18-29 éves fiatal felnőtteket és ösztönözni őket a tudatosabb alkoholfogyasztás irányába. Ezt támasztja alá, hogy a kampány üzenetei több százezres elérést produkáltak az online felületeken – úgy mint az italmertek.hu weboldalon, Facebook és Instagram közösségi média csatornákon - és az edukációs kvízjátékokban is több mint ezren vettek részt, valamint Facebook követőink száma is 2600-zal növekedett” - foglalta össze a kampány eredményeit Nagy András, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója. Hozzátette, hogy a kampány sikeréhez hozzájárultak a szakértők és a bevont influencerek is, akik minőségi, a fiatal felnőtteket érdeklő tartalmakkal segítették a kampányt, mint például az influenszerek saját történeteit bemutató kampányvideó.

Tudatos fesztiválozástól a mindennapi praktikákig
A kampány legfontosabb elemeit a fiatal felnőttek számára készülő, az italmertek.hu weboldalon elérhető szakértői tartalmak és kvízek adták. Antal Emese dietetikus, szociológus és Porkoláb-Minarik Annamária klinikai szakpszichológus, mindfulness oktató több szakértői tartalommal segítette a kampányt. Ezek az okos fesztiválozástól az alkoholfogyasztással kapcsolatos mindennapi praktikákig terjednek.

„Az első, és talán legfontosabb lépés a tudatosság „bekapcsolásához”, a megfigyelés. Megfigyeljük azt, hogy hol, mikor, kivel, mennyit és hogyan iszunk. Mikor iszunk többet esetleg a kelleténél, hol vagyunk olyankor, kivel vagyunk, esetleg mi történt előtte, mit csináltunk, illetve hogyan érezzük magunkat az alkohol hatására. Ha ezeket megfigyeljük, és levonjuk a következtetéseket belőlük, akkor megfelelő mérföldköveink lesznek ahhoz, hogy tudatosak maradhassunk az alkoholfogyasztásunk terén, és kontrollált folyamattá változtathassuk azt” – összegzi a tudatos alkoholfogyasztással kapcsolatos mindennapi praktikákat Porkoláb-Minarik Annamária.

Antal Emese dietetikus szakember a másnaposság elkerülésének és az okos fesztiválózás módszereinek bemutatása mellett az észrevétlen kalóriákra is figyelmeztet. „Az alkoholos italokban bizony jelentős mennyiségű energiát találunk: 1 gramm alkohol 7,1 kcal-nak felel meg, azaz 4 cl pálinka 100 kcal energiát is jelenthet, de ugyanennyi csokilikőr elfogyasztásával 140 kcal-t viszünk be a szervezetünkbe. Ezért is fontos a tömény italokból is betartani a mértéket, hiszen az alkohol mellett eszünk is, abból származik igazán energia. Fontos még, hogy a pálinka, likőrök mellett és /vagy előtte vegyünk magunkhoz ételt, legyen, ami felszívja az alkoholt, ne „üssük ki” magunkat idő előtt, mielőtt elkezdődne a buli.”

További információk a kampányról:
Másnap máshogy kampány
Emlékezz az idei nyár fantasztikus élményeire!
Web,    Instagram,    Facebook,    YouTube: Italmertek - YouTube

Hirdetés