Mikulás Ferenccel és Fülöp Józseffel folytatódnak a Produceri esték

Produceri esték – Hagyomány és haladás.

A sorozat második adásának vendége október 28-án Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, a Magyar Producerek Szövetsége elnökségének tagja és Fülöp József producer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora.

Folytatódik a „Hagyomány és haladás” című filmszakmai beszélgetéssorozat az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében. Az őszi sorozatnak a nyáron megjelent Magyar producerek I. interjúkötet ad aktualitást. Az esték során a házigazda, Kollarik Tamás Bánffy Miklós-díjas és Magyar Filmdíjas szakember, filmalkotó, egyetemi oktató a magyar film igazgatásához, szervezéséhez kapcsolható nemzetközi hírű szakemberekkel beszélget.

Az aktuális adás egyik vendége Mikulás Ferenc a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója, a Magyar Producerek Szövetsége elnökségének tagja lesz. A szakember 1971-től a Kecskeméti Rajzfilmstúdiót vezeti, több film és filmsorozat producere. Nevéhez olyan alkotások kötődnek, mint például a 100 epizódból álló Magyar népmesék, a Mondák a magyar történelemből, vagy a Vízipók-Csodapók sorozat. Több egészestés külföldi filmben co-producer. Az általa vezetett stúdióban készült filmek és rendezőik több mint 70 jelentős nemzetközi fesztiválon kaptak díjat, az alkotásokat a világ számtalan országában megvásárolták, Japántól Kanadáig, Ausztráliától egészen Finnországig. 1993-tól a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója, 1997- 2000 között az ASIFA (Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség) igazgatótanácsának tagja.  Mikulás Ferencet 1996-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki, 2004-ben elnyerte az Olasz Filmművész Szövetség díját a magyar és nemzetközi animációs kultúra érdekében végzett több mint 3 évtizedes tevékenységéért. 2008-ban Balázs Béla-díjban részesült, 2011-ben kiemelkedő alkotói tevékenységéért átvette a Magyar Köztársaság Érdemérme kitüntetést. A Prima Primissima Díjas alkotó 2020-ban a szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon életműdíjban is részesült.

Kollarik Tamás másik beszélgetőpartnere Fülöp József producer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektora és az intézmény animációs képzési programjainak szakfelelőse. A szakember tervezőként animációs stúdiók és televíziós csatornák programjait, arculatát (Hír TV, Minimax) készítette, rendezőként animációs reklámfilmek, egyedi rövidfilmek és interaktív tartalmak alkotója. 2001-től a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, 2005 óta az animációs oktatás vezetője, a hazai animációs BA és MA képzési programok írója. 2011-2014 között a Média Intézet igazgatója, az általa alapított animáció tanszék vezetője. 2014 óta a MOME rektora, az idei évtől pedig a Művészeti Egyetemek Rektori Széke elnöke. Fülöp József 2018 és 2021 között az Innovációs és Technológiai Minisztérium kreatíviparért felelős miniszteri biztosa, 2020 óta tagja az NFI Televíziós sorozatok és TV filmek Bíráló Bizottságának, és az NKA Filmművészeti Kollégiumának.

Az est során a szakemberek többek között arra keresnek válaszokat, hogy mi a Kecskemétfilm Kft. sikerének titka? Milyen jövő elé néz az animációs oktatás? Milyen szerepet töltenek be az animációs filmek a magyar és a világ filmgyártásában?

Az online Produceri esték – Hagyomány és haladás október 28-án 18 órakor kezdődik, és élőben követhető az MMA MMKI Facebook-oldalán, illetve YouTube-csatornáján.

Hirdetés