Újra karácsonyi műsor a Fővárosi Nagycirkusz porondján

Ismét a külföldi világsztároké a porond!

A Fővárosi Nagycirkusz október 29-től december 31-ig egy elegáns és klasszikus cirkuszi műsorral várja a közönséget. A Csillagtánc című karácsonyi műsorban a világ minden tájáról érkező artistaművészek mellett bemutatkozik a Fővárosi Nagycirkusz új balettkara is, melybe világ-, Európa-és magyar bajnok táncosok nyertek felvételt. A műsor zenei világát Szakál László, a cirkusz zenekarvezetőjének egyedi hangszerelésű darabjai mellett Kárászy Szilvia zongoraművész-zeneszerző harangjátéka teszi teljessé és felejthetetlenné.

A Fővárosi Nagycirkusz idei karácsonyi műsorában békebelien idilli hangulat teremti meg az atmoszférát. „Nevető csillagok felé vezetünk titeket. Konferansziénk, a tél vakítóan fényes színeibe öltözött Asztrológus sorra megidézi a csillagképeket, a fényes pontok pedig körülötte táncolnak: szétrebbennek és összeállnak. Mintha csak egy planetáriumban ülnénk, a világűr hatalmas és csodálatos világában, elbűvölve és minden titkára kíváncsian.” – áll a klasszikus cirkusz szinte valamennyi zsánerét szerepeltető műsor szinopszisában.

Igazi világszám Közép-Európa egyetlen kőcirkuszának manézsában! A Fővárosi Nagycirkuszban fliegende számban először láthat a közönség négyes szaltót! A Flying Caballero lengőtrapéz száma egyáltalán nem mondható szokványosnak, ugyanis produkciójuk tele van nehéz és pazar trükkökkel: csavart szaltókkal, dupla-és tripla szaltókkal. Ezeken kívül egy igazi kuriózumot is bemutatnak, a négyes szaltót!

Sergei Eftode, Anastasia Sarycheva, Valery Kruglov miután a világ számos országában felléptek, most a Fővárosi Nagycirkuszban ejtik ámulatba a közönséget: Sergei egy hét méter magas fém rudat tart a levegőben, amelynek tetején kolléganői lélegzetelállító trükköket mutatnak be a magasban.

Budapesten világszámok születnek! A cseh cirkuszi dinasztiából származó Pavel Valla Bertini a világon egyedülálló módon 13 kerekű biciklivel adj elő a produkcióját, amit a Fővárosi Nagycirkuszban fog továbbfejleszteni 15 kerékre.

A többszörös cirkuszfesztivál-díjas Valeriya Sheshukova szaltókkal, átfordulásokkal fűszerezett, művészi lengőtrapéz száma elvarázsol és megborzongtat.

A Duo Devilkamovs letisztult, megható romantikus kínai rúdszámával a Cirque du Soleil közönsége után a Fővárosi Nagycirkusz nézőit varázsolja el.

Mihail Nyikolajevics Ermakov egy százéves orosz cirkuszi dinasztia tagja, aki kutyusaival az állat és ember közötti feltétlen bizalmat és szeretetet mutatja be.

A többszörös cirkuszfesztivál-díjas produkciók között van egy biztonsági kötél nélkül végrehajtott, nehéz trükkökkel tűzdelt lírai levegőkarika szám Oleksii Grigorov és Marina Glavatskikh előadásában, amely a lélek titkait kutatja.

Műsorunkban egy ritkán látható zsáner is látható, a „pas de deux on bicycle” magyarul balett kerékpáron. Mihail Nyikolajevics Ermakov és Ermakova Evgeniia Oroszország egyik legrégebbi cirkuszának, a Ciniselli Circus cirkuszmúzeumának archív fotóiból és plakátjaiból kiindulva alkották újra a műfajt. A Fővárosi Nagycirkusz porondján látható különleges szám a balett és a cirkuszművészet szemet gyönyörködtető fúziójából született.

A magasan képzett Troupe Ethiopia társulat tagjai izgalmas, szaltókkal fűszerezett hand voltige produkciójukkal számos cirkuszfesztiválon képviselték hazájukat.

A kubai Nirio Rodriguez Tejeda cirkuszfesztivál-díjas produkciójában ötvöződik az erő, a precizitás, a hajlékonyság és az egyensúly.

Elképesztően látványos szaltókat mutat be az Rcc Aruba ugródeszka csoport. Produkciójuk alatt egy pillanatra sem pihennek, két deszkán mutatják be elképesztő trükkjeiket. Ügyesség, csapatmunka, kitartás és izgalom jellemzi a világszerte sikert aratott számot.

A Duo Kyrioz tagjai emelő elemekkel tarkított golyószámukban fittyet hánynak az egyensúly törvényeire. Érdekes produkciójuk cseppet sem szokványos a cirkusz világában.

A 22 éves Michael Zorzan fiatalos, energikus diabolo számmal lép a Fővárosi Nagycirkusz manézsába. Lendületes produkcióját a 2020-as Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Bronz-díjjal jutalmazta a szakmai zsűri.

Harangjáték a Fővárosi Nagycirkuszban

Kárászy Szilvia egy különleges hangszert bocsátott a Fővárosi Nagycirkusz rendelkezésére: egy valódi, Európában egyedülálló harangjátékot, amit hangszerkészítő mesterekkel alkottatott meg a zongoraművész, zeneszerző, összművészeti alkotó. A tizenhat fém harangocskát fém kalapácsok szólaltatják meg, amiket egy elektromos zongora szabályoz és vezényel. Formabontó kísérlet egy ilyen különleges hangszert betenni a Fővárosi Nagycirkusz kilenc tagú funkcionális zenekarába. A harangok különleges hangulata megidézi a karácsony szellemét.

Bemutatkozik a Fővárosi Nagycirkusz új balettkara

Csillagtánc műsorunkban mutatkozik be Valc Szabolcs tánckarvezető, koreográfus vezetésével a Fővárosi Nagycirkusz új balettkara, melynek soraiban számos világ-, Európa-és magyar bajnok táncművész kapott helyet. Felismerve annak szükségességét, hogy Közép-Európa kiemelkedő cirkuszművészeti központja professzionális balettkar nélkül nem működhet, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ megalapította a Fővárosi Nagycirkusz állandó balettkarát. Az intézmény már az 1970-es években híres balettkarral büszkélkedhetett, akik képzettségüknek hála nagy mértékben emelték az artista produkciók fényét. A cirkusz-és a táncművészet a modern cirkusz kezdete óta összhangban van egymással. Mindkét művészeti ág látványos és kifejező, némaságban megszólaló elemekkel ér el katarzist, közvetít gondolatokat és vált ki érzelmeket. Összefonódva egymással pedig még gazdagabb hatást érnek el. A Fővárosi Nagycirkusz új balettkarának tagjait komoly casting-folyamat során választották ki. A táncművészek kivétel nélkül nagy tapasztalattal és ügyességgel rendelkeznek több táncstílusban is. A célok között szerepel, hogy a sportorvossal, sportmasszőrrel és életmódtanácsadóval segített balettkar Magyarországon és a nemzetközi színtéren is kuriózummá váljon. Ennek érdekében a balettkar felveszi a kapcsolatot a nemzetközi tánckarokkal annak érdekében, hogy a jó viszony kiépítése mellett kölcsönösen tanulhassanak egymástól. (fnc)

Hirdetés