A 19. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál programjai az Urániában

November 24-én, szerdán este Tomm Moore Farkasok népe című, Európai Filmdíjra jelölt egész estés filmjével indul a 19. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál.

2021. november 24-28. között, reprezentatív programot láthatunk a tavalyi és az idei év legjobb animációs alkotásaiból. Az Urániában hat egész estés produkció, mintegy negyven rövidfilm, köztük tizenhat gyerekfilm, továbbá a felnőtteknek szóló Animált éj és a 2020-21-es Anilogue versenyprogram különdíjasaiból összeállított válogatás várja a közönséget.

Tomm Moore filmrendező neve ismerősen cseng a magyar közönség előtt, hiszen a Kells titka (2009) és A tenger dala (2014) című munkái itthon is nagy rajongótábort szereztek neki. Az Anilogue fesztivál november 24-én induló, legújabb kiadása nem is kezdődhetne jobb felütéssel, mint Moore harmadik egész estés animációs meséjével, a Farkasok népével (WolfWalkers), amely a szerző előző két munkájához hasonlóan megkapta az Oscar-jelölést, jelenleg pedig Európai Filmdíjra esélyes. A Kells titkával és A tenger dalával lényegében trilógiát alkotó, az ír mitológiából merítő mű főhőse Robyn, a fiatal vadásztanonc lány, aki apjával utazik Írországba, hogy segítsen a helyieknek megszabadulni az utolsó farkasfalkától. Itt találkozik a szabad szellemű Mebh-bel, aki egy olyan titokzatos törzsből származik, melynek tagjai a szóbeszéd szerint éjszakánként farkassá változnak... A mitikus-mesés történet a szó legnemesebb értelmében rajzfilm, figurái, hátterei még őrzik a kézirajz varázslatát. 

A további egész estés animációk között két európai és három japán alkotást vetítenek az Urániában. Mozivásznon élvezhetjük a 2020-as Európai Filmdíjas Josep című filmet. A történet egy dél-franciaországi spanyol menekülttáborról és annak egyik foglyáról szól, aki nem más, mint Joseph Bartolí illusztrátor, Frida Kahlo későbbi szerelme. Bartoli rajzokban örökítette meg táborbeli élményeit. A film rendező-rajzolója, a francia Aurélien Froment az ő eredeti vázlatai alapján készítette el ezt a megrázó erejű, történelmi számvetésként is értelmezhető, spanyol-francia-belga életrajzi drámát. A vadnyugaton játszódik, de szintén európai alkotás a rangos annecy-i animációs fesztiválon 2020-ban fődíjjal jutalmazott Calamity – Jane Cannary gyermekkora, Rémi Chayé rendezése. Ihletője szintén valós személy, Calamity Jane, aki a vadnyugat egyik legismertebb női hőse volt, férfimódra élt és öltözött, és Buffalo Bill showjában is szerepelt rövid ideig. A csodálatos képi világú, festményszerűen ható animációs film azt meséli el, hogyan állt meg a saját lábán, és lett testvérei védelmezője a gyerekként árvaságra jutott kis Jane.

A műsoron szereplő három japán anime alkotói közül talán a Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő rendezője, Mamoru Hosoda a legismertebb, akinek nevét a hazai közönség A fiú és a szörnyeteg (2015), valamint a Mirai – Lány a jövőből (2018) óta biztosan ismeri. Új filmje, a 2021-es Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált Belle egy szívbe markoló történet a felnőtté válásról a közösségi média korában. Mai és ízig-vérig japán megközelítésben értelmezi újra a Szépség és a szörnyeteg klasszikus sztoriját. Főhőse, a 17 éves Suzi szégyenlős középiskolás, aki a virtuális univerzumban egy híres énekesnő szerepébe bújva találja meg önmagát és igazi szerelmét.

A Hétnapos háború az egyik legnépszerűbb japán ifjúsági regényből, Osamu Sōda 1985-ben írt és százmilliós példányszámban elkelt A mi hétnapos háborúnk című könyvéből készült. Szintén felnövéstörténet, egy kamaszlázadás krónikája. Főhőse Mamoru, a gimnazista fiú, aki a szabad idejében hadászati könyveket olvas, és titokban szerelmes osztálytársnőjébe, Ayába. Amikor kiderül, hogy Ayáék két hét múlva elköltöznek, a fiú szerelme elé áll, és rábeszéli, szökjenek el együtt a felnőttek elől. A dologba bevonják az osztálytársaikat is.  Lázadásuk hamarosan valóságos háborúvá válik a hatóságok és a felnőtt világ uralma ellen. A Hétnapos háború egy fiatal rendező, Yuta Murano alkotása, akinek ez az első egész estés animéje, amely 2020-ban Annecyban szerepelt a versenyprogramban. A harmadik japán film, A tenger gyermekei egy csodálatos víz alatti világba viszi el a nézőket, szinte óriási oceanáriummá varázsolva a mozivásznat.  Ruka, a vízi állatkert igazgatójának lánya és két titokzatos fiú, a tengerben nevelkedett Umi és Sora kapcsolata áll a középpontban. A felnőtteknek csak homályos tudása van arról, mi mindent tapasztalnak a gyerekek, miközben mind mélyebbre merülnek a tenger kozmoszába.

A versengő rövidfilmek három különböző napon, három szekcióban láthatók (A, B és C jelű válogatásban). Ezek között több magyar alkotással, így Darabos Éva Pá, kis panelom!, Ulrich Gábor Dűne, Lantos Júlia Incognito című animációjával is találkozhatunk.  A gyerekanimációk szombaton, matinéidőben lesznek műsoron, külön a legkisebbeknek (4+) és a kicsit nagyobbaknak (8+) szóló mesékkel. Ezek között is láthatunk magyar munkákat: Jurik Kristóf és M. Tóth Géza Kuflik, valamint Ulrich Sára Kérdezős vers című alkotását.

A fesztivál hétvégi programjában pedig látható lesz a felnőtt nézőknek szóló Animált éj című összeállítás, és a 2020-21-es Anilogue versenyprogramok díjazott filmjeiből is levetítenek egy válogatást. A fesztivál a SzimplaFilm Kft. szervezésében valósul meg, helyszínei az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett a Budapesti Francia Intézet és az Art + Cinema mozi.

Hirdetés